Főzz, csomagolj, vidd magaddal!

Így készült a Csomagolj ebédet! című szakácskönyvem

2018. április 25. - Csigó Zita

Boldogság van, hajaj, de még mekkora: megjelent az új szakácskönyvem! Most pedig jól megosztom veletek a kulisszatitkokat. Hosszú leszek, úgyhogy mielőtt nekiálltok, csomagoljatok magatoknak némi uzsit, persze stílusosan, dobozkába!

Nem is tudom, hol kezdjem. Persze nem azért, mert nincs mondanivalóm, hanem pont ellenkezőleg: rengeteg gondolat, emlék jár a fejemben. Amikor ezeket a sorokat írom, több mint fél éves folyamaton vagyok túl a könyvötlettől kezdve a hosszú, főzéssel, receptteszteléssel, fotózással teli heteken át egészen a megjelenésig és az első visszajelzésekig. 

1_2_1.jpg

2016 őszén jelent meg az előző szakácskönyvem, a Diéták nagykönyve, de már 2017 nyarán erősen foglalkoztatni kezdett egy új ötlet, az ebédcsomagolós téma. Korábban a StockFoodra már készítettem egy hasonló anyagot, ami toronymagasan a legnézettebb posztom lett itt a blogon. Kis csavar, hogy akkor még nem sejtettem, hogy a könyvemnek is az lesz majd a címe, amit akkor a posztnak adtam, sőt nyilván azt sem tudtam, hogy mindez egy csodaszép szakácskönyvhöz vezet majd. (Ezt a posztot itt találjátok.) A legnagyobb löketet azonban mégsem ez adta, hanem a rengeteg Instára feltöltött ételpakk és dobozka, amit nap mint láttam a legnépszerűbb fotók között. Biztos voltam benne, hogy szeretni fogjátok a dobozolós témát, főleg, hogy én is évek óta dobozokkal rohangálok, ha éppen nem otthon dolgozom.

A Corvina Kiadó látott fantáziát az ötletemben, ezúton ismét hatalmas köszönet a kiadó összes munkatársának: hagytak szabadon dolgozni, ötletelni, miközben minden szakmai segítséget megkaptam. Azt hiszem, álmodni sem lehetett volna jobb munkakörülményeket. Augusztus közepén kezdtem dolgozni a könyvön, november elején adtam le a kéziratot, hivatalosan pedig április elején jött ki a könyv.

Regény helyett összegyűjtöttem azokat a kérdéseket, amelyeket már legalább egyszer feltettetek nekem a könyvvel kapcsolatban, csapjunk tehát bele, így készült a Csomagolj ebédet! 

Ps.: Nézzétek a következő fotót! Ismerős az alap? Igen-igen, ezen fotóztam a címlapot. :)

2018_04_25_008013.jpg

  • A téma megvan (nálam könyv esetén az is nagyon fontos, hogy ne csak szuper receptek járjanak a fejemben, hanem tudjam, hogy igen, ebben a témában rejlik styling terén is akkora kreativitás, ami elbírja a majdnem 200 oldalas terjedelmet), a kiadóval megállapodtunk minden szempontból, kb.-i határidő tisztázva. Ugye milyen könnyű egy mondatban összefoglalni egy tök hosszú időszakot? :)
  • Kell egy váz! Nemcsak azért, mert jól néz ki bemutatni, hanem azért is, hogy ne vesszek el a részletekben. Fejezetek meghatározása, fejezetek receptszámainak súlyozása. És mindezt jó másokkal is megvitatni, mert több szem több nézőpontból látja ugyanazt, így került be például a gyerekeknek szóló fejezet a könyvbe (kiadói javaslatra), ami nagyon feldobta az ízeket és dizájnt is, a lehető legjobb döntés volt. A vázon belülre aztán jöhetnek az ötletek ételek formájában. Ilyenkor még nem főzök, csak végiggondolom: arányosan legyen benne mentes, kalóriaszegény, valamennyi évszakban aktuális és a szezonok között szintén arányosan elosztott. Jó, ha minderre van pár nap, menet közben 5-6% úgyis változni fog, az összeírást azonban ennek ellenére nem érdemes elkapkodni.
  • Mindig kérdezitek, hogy hogyan jut eszembe ennyi recept. Fogalmam sincs, mondhatnám, hogy az évek meg a rutin (havonta 30 fix recepten dolgozom), de a valóság az, hogy szerintem valahogy erre jár az agyam. Ha most valaki feldobná, hogy padlizsán, egy órán keresztül tudnék ötleteket sorolni. Cserébe nem igazodok ki a térképeken, nem tudok szépen mosogatni és még sorolhatnám, úgyhogy nyugi, az élet ad és elvesz. :)

img_20180405_083954_ma_solata.jpg

werk

A szerző, a fotós és stylist

Igen, nálam ez 1 személyben összpontosul. Őszintén, nagyon szeretek így dolgozni, mert miközben kitalálom az ételt, már színekben is gondolkozom, nemcsak ízekben, aztán amikor főzök, már fontos lesz a forma és így tovább. Előreutalások és visszacsatolások saját magamhoz. Skizó helyzet? Nekem biztosan nem. :)

A szerző-én

Szerintetek létezik olyan recept, amit még soha senki nem főzött meg? Azt hiszem, ilyet nehéz lenne találni, ennek ellenére simán beszélhetünk receptfejlesztésről. Hiszen én találom ki azt, hogy milyen ételt szeretnék, milyen ízekkel, szeretnék-e rámenni a mentességre vagy éppen mókás külsőt kölcsönözni egy gyerekeknek szóló ételnek. Milyen alapanyagok kizártak, miket szeretnék hangsúlyosan megjeleníteni és így tovább.

  • Első kör az alapanyagok beszerzése. Általában 10 receptre való alapanyagot szoktam egyszerre bevásárolni, és ezeket is igyekszem úgy, hogy az azonos összetevők egy körbe kerüljenek. #nincspazarlás És ha éppen utó-utó szezonja van pl. egy recept főszereplőjének, gyorsan azzal kezdem a fotózást, hogy még elcsípjem az adott hozzávalót.
  • Aztán nincs mese, bele kell csapni a receptfejlesztésbe és tesztelésbe. Öntöttem már le laptopot, úgyhogy  jegyzetfüzetet pakolok magam mellé a konyhapultra, ebbe írom a hozzávalókat és minden fontosat: hány darab jött ki belőle, mekkora tepsibe tettem stb. Később majd ez lesz a recept megírásának alapja.
  • Ha minden ok és ízlik, azért a környezetemmel is kóstoltatok, M. az első számú kritikusom. :)
  • Szépen, szerkesztve, precízen le is kell írni a már végleges, befotózott recepteket képpel társítva, az előzetesen meghatározott formátumban, x személyre, y mértékegységben, mentességeket jelölve. Ez a leginkább idegőrlő rész talán számomra (egy helyben kell ülni, ráadásul sokat), ezért az aznapi termést mindig be szoktam gépelni, hogy ne hatalmasodjon el rajtam a mennyiség. És akkor arról még nem beszéltem, hogy kalória- és szénhidrátértéket is kell ám számolni. :)
  • Nem dolgozom külső segítséggel. Azaz igen, tényleg én főzöm le valamennyi ételt, sőt még a krumplipucolást sem adom ki másnak. Régebben dolgoztam asszisztenssel, de mivel alig ismertük egymást, inkább volt kontraproduktív a folyamat. Mire elmondtam, már meg is csináltam helyette, aztán egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy munka helyett kávézgatunk a teraszon. 

ceklakremestesztasalata.jpg

A fotós-én

  • Egységes arculat és fények, változatos, nem sémára készülő képek, jó nagy kifutó. És utómunka (PS) rögtön, hogy a szövegíráshoz hasonló elhatalmasodás ezen a fronton se legyen.
  • Minden olyan napot, amikor dolgoztam a könyvön, azzal kezdtem, hogy átnéztem az addig elkészült fotókat. Rengeteget segít belerázódni a folyamatba, nem is beszélve arról, hogy egyéb munkák miatt sokszor 3-4 nap is eltelt két fotózás között. 
  • Mesterséges fénnyel készült a könyv, ennek iszonyú egyszerű az oka: sokat fotóztam este és éjjel. Viszont mindig csak 1 fényt használok, szeretek klasszikusan derítőlappal deríteni és játszani az árnyékokkal. (Nem hiszek abban, hogy a mesterséges fény művi. Kell vele tudni bánni, és meghálálja magát.)

desktop145.jpg

A stylist-én

  • Alapkoncepcióra a kezdetektől szükség van. Nagy, szellős terek, természetesen berendezett fotók, természetes anyagok, lenvászon hangsúlyossága, kevés erős szín és egyedi kerámiák (Pastel Handmade Ceramics, Apacuka Ceramics, Lantos Judit kerámia és Keramihacker) - nekem ezek voltak a kiindulópontok.
  • Bár van több 100 saját kellékem, mindig szerzek is be újakat az adott munkához. Ezúttal rengeteg ételes dobozka, befőttes üveg (lunch in jar sztori) került beszerzésre, illetve sok irodai és utazási kelléket használtam a témához igazodva és azt kiemelve. Végig figyeltem arra, hogy a kitálalt és a dobozos ételek egyensúlyban legyenek, és, hogy akkor tálaljak kerámiába, ha az a recept karaktere alapján is logikus (pl. irodai melegíthető ételek). De mindent nem árulok el, tessék megnézni a könyvben!
  • Apropó, len. Nagyon szerettem volna megvalósítani olyan szöveges oldalakat, amik "fotóra írtak". Mindegyik alapja gyűrt lenvászon és ehhez társul valami kis csavar, belógó ez-az, persze témában csatlakozva a recepthez. Ezek a kedvenc oldalaim a könyvben. :) Na jó, kedvenc oldalaim IS.

2018_04_25_008014.jpg

Hozzá kell tennem, hogy ez a felállás egyáltalán nem különleges nálam. Hacsak nem egy másik szerző (pl. Török Eszter könyvek) ételeit fotózom és stylingolom, mindig én receptfejlesztek, főzök, fotózom, stylingolok és írok. Így készül az összes magazinos munkám is, a naptárak, sok egyedi projekt, nemcsak a könyvek.

A többiek

  • Szerencsére csak addig magányos feladat a könyvírás, ameddig pont jó, utána már többen dolgoznak azon, hogy tökéletes legyen a végeredmény. A kézirat szerkesztésre, nyelvi korrektúrára kerül, majd következik a grafikai tervezés és megvalósítás, végül pedig a nyomdai előkészítés és a nyomás.
  • Szijártó Szandrával, a könyv dietetikusával már a Diéták nagykönyvén is együtt dolgoztam. Ezúttal ismét őt választottam: szuper előszót írt a könyvhöz sok-sok egészségtudatos tippel.
  • Orsival, a WannabeChef blog bloggerével ezer éve jóban vagyok, a "kezes" hangulatfotókon ő és Marci modellkedett nekem. Ezúton is köszönöm nekik! :) Egyébként ezeket az anyagokat külön, 1-1 nap alatt fotóztam, és a képeken szereplő ételeket ismét, egyszerre elkészítettem. A fejezetnyitó képek és a további hangulatfotók hasonlóan külön alkalommal, egyszerre készültek. 

nyaritekercs.jpg

A végeredmény

Valamennyi receptem olyan, amire azt mondom, bármikor szívesen elkészítem: finomak, tudatosak, telis-tele jó kis fűszerekkel, amiket annyira szeretek használni. Klassz grafika és tördelés (köszönöm Gábornak, a könyv grafikusának!), vééégre ofszet papír, amit már a Diétáknál is annyira szerettem volna. 5 fejezet (laktató tésztás, gabonás, álgabonás saláták, melegíthető főételek, szendvicsek, hideg levesek&italok&snackek, tízóraik és uzsonnák gyerekeknek), több mint 70 recept. Iszonyú büszke vagyok a könyvre, és az eddigi visszajelzések alapján nektek is nagyon bejön. :) <3 

A könyv már bemutatkozott a hétvégén megrendezett Könyvfesztiválon, viszont stay tuned: június 8-án, a Könyvhét keretein belül jön a hivatalos könyvbemutató! Májusban érkezik az ajánló dömping, de a nemrég megjelent májusi InStyle-ban már most olvashattok egy csodaszép, 4 oldalas könyvajánlót az ÉletStílus rovatban. <3

desktop146.jpg

májusi InStyle

desktop147.jpg

A Líra csoport/Corvina Kiadó standja a Könyvfesztiválon.