Mi is eszünk privátban #4

2014. június 29. - Csigó Zita

Múlt héten M. Németországban volt idegenvezetni, én pedig egyedül frusztrálódtam itthon egy határidős munkával, ami persze csak összejött végül, de voltak bőven nehéz pillanatok. Éppen ezért jeleztem neki, hogy ajándék bizony kellene, ő visszaírt, hogy oké, hűtőmágnes jó lesz-e :), aztán egy kategorikus "nem"-mel lezártam a témát. M. talált egy nagyon jó kis üzletet Münchenben, úgyhogy innen kaptam egy helyes pakkot, amiben gasztrós vonalon volt bazsalikomos-fokhagymás Morelli tészta és pecorinós-szarvasgombás krém.
Azt is mondta M., hogy a ritka kreatív német vendéglátás égisze alatt annyi Wiener Schnitzelt evett, hogy kezdődő metamorfózist érzett a hét vége felé, és nem igazán kér húst a heti projektbe. :) Ez azt jelenti, hogy kevés persze jöhet, de az ajváros hamburgert elnapoltam.

 



Ez a hét egy kicsit rendhagyó lesz: most nem tartottam be az első részben meghatározott költségkeretet. Ennek két oka van:
- a Morelli tészta drága (és nagyon finom)
- fotózásból maradt pár hozzávalóm, amit fel szerettem volna használni. (Igen-igen, a hónap végén jön egy új gasztrós magazin (hamarosan minden kiderül), annak az anyagát fotóztam.)

Ami maradt: prosciutto, camembert, paradicsom - logikus volt, hogy felhasználjam hozzá a tészta felét.



Tészta mascarponés-paradicsomos padlizsánszósszal, prosciuttóval és olvasztott camemberttel
2 személyre

15 dkg száraztészta (linguine)
25 dkg padlizsán (egy kisebb)
20 dkg paradicsom
2 nagy evőkanál mascarpone
1 gerezd fokhagyma
só,bors
kakukkfű, majoránna
olívaolaj

A tetejére:
5-8 dkg prosciutto
fél-1 db camembert sajt
koktélparadicsom

A padlizsán és a paradicsom héját bevagdostam, olívaolajjal megspricceltem, és 190 fokos sütőben puhára sütöttem. A paradicsomoknak jóval kevesebb idő kellett, ezért a sütés kb. 1/3-ánál kivettem őket a tálból, kihűtöttem és lehúztam a héjukat. A  kész padlizsán húsát kikanalaztam, mixerben krémesre kevertem a zöldségeket, a mascarponét, a lereszelt fokhagymát és a fűszereket.
A tésztát al dentére főztem. A camembert-t felszeleteltem, forró serpenyőben kissé megolvasztottam.
A tésztára tálaltam a szószt, a prosciuttót, a sajtot és a paradicsomokat.