Nekem az ősz #1

2014. október 24. - Csigó Zita

Az elmúlt időszak elképesztően sűrű (és még annál is izgalmasabb) volt nálam. Valami rémlik, hogy voltunk július 2. felében nyaralni, de már akkor is úgy mentem el, hogy egy könyv munkálatait hagytam félbe két hétre, július 29. óta viszont szinte beköltöztem a konyha-tálalókonyha-műterem háromszögbe.
Azóta befejeztem két könyvet, a Gasztroajándékok már előrendelhető, a másik ... témájú :) pedig tördelésen, már láttam belőle csodaszép layoutokat. Megvolt az őszi Lizzy Card partnertalálkozó, bemutatták az új kollekciót (köztük a 6 naptárammal), szuper lett, ez is pipa. Úgyhogy volt egy olyan furcsa délelőtt, amikor azzal szembesültem, hogy ma végre ráérek az éjszakába nyúlóan is elmenni valahova, és igen, "csak úgy" a blogra is főzni/dekorálni. Ez a pár nap most ezzel telik (ok, holnap tanítok, és fut most egy német projekt, ahol persze nincs hosszú hétvége ilyenkor :) ), nagy kihagyás után lesz vagy 3 post, egyelőre nekem is furcsa.

Az őszt amúgy utálom, ma pláne, és sosem fogom szeretni igazán, még akkor sem, ha idilli, napsütéses idő lenne egészen decemberig. Viszont szépek a színei a természetben és a piacon is, használjátok ki!



Sütőtök-alma chutney

Hozzávalók (egy közepes méretű befőttesüveghez):

50 dkg sütőtök (tisztítva mérve)
1 nagyobb alma
1 fej vöröshagyma
1 marék mazsola
1 db csillagánizs
1 kávéskanál őrölt fahéj
2 cm friss gyömbér lereszelve
1 késhegynyi őrölt chili
só, fehér bors, olaj

A sütőtököt megtisztítjuk, felkockázzuk. A hagymát finoma vágjuk, az almát meghámozzuk, és szintén kockákra vágjuk.
Kevés olajon megpároljuk a hagymát, majd rádobjuk a tököt. Pár percet pirítjuk, majd felöntjük vízzel, és közepes lángon főzni kezdjük. Mikor már puhul, hozzáadjuk az almát és a mazsolát, valamint az összes fűszert. A vizet apránként, folyamatosan pótoljuk, és lassú tűzön puhára, jam állagúra főzzük az egészet. Kevés fehérborecet jöhet bele a végén, cukor szerintem szükségtelen, a chili mennyisége pedig növelhető. Ha készen vagyunk, eltávolítjuk a csillagánizst, majd hidegen üveg(ek)be kanalazzuk a chutneyt.



 
Szilvás-almás-morzsás pite
 
Hozzávalók (egy nagyobb tepsihez):
A tésztához:
25 dkg liszt
12 dkg vaj
1 db tojás
1-2 evőkanál cukor
1 csipet só
kevés hideg tej
A töltelékhez:
kb. 8 db háztartási keksz
2 db ama
4-6 db szilva
4 evőkanál durvára tört mogyoró
2 evőkanál zabpehely
2-3 evőkanál méz
őrölt fahéj
kevés tojás a kenéshez
A tésztához a tojást a cukorral elkeverjük, majd hozzámorzsoljuk a vajat, a lisztet és a sót. Annyi hideg tejet öntünk bele, hogy összeálljon a tészta. Fél órára hűtőbe tesszük, majd kinyújtjuk, és egy kivajazott tepsit vagy piteformát kibélelünk vele úgy, hogy peremet is képezzünk. A tésztára sütőpapírt borítunk, feltöltjük sütőbabbal, és 180 fokos sütőben negyed órát vakon sütjük.
Ezt követően kivesszük a sütőből, eltávolítjuk a sütőbabot, és megszórjuk a finomra őrölt háztartási keksz kb. 1/3-ával. Erre kerül a meghámozott, felkockázott, fahéjjal és kevés mézzel elkevert alma, majd a szilvacikkek. A tetejét megszórjuk a tört mogyoró, a zabpehely és a maradék kekszmorzsa keverékével, és megcsorgatjuk egyenletesen egy kevés mézzel. A tészta széleit lekenjük tojással, és visszatoljuk a sütőbe még kb. 20 percig/addig, amíg szépen megpirul a pitetészta.