Hétvégi brunch sok tojással

Sült tojásos tart camembert-rel és prosciuttóval, pestós omlettsaláta

2015. március 15. - Csigó Zita

A világos színek a tavaszt, a sült tojások a Napot, a paradicsomok pedig már a nyarat idézik. Mondjam, hogy melyik a kedvenc évszakom? :)




Sült tojásos tart camembert-rel és prosciuttóval

Hozzávalók (egy kb. 20*25 cm-es tepsihez):

A tésztához:

25 dkg liszt
1,5 dl víz
2 teáskanál szárított élesztő
1 teáskanál só
2 evőkanál olívaolaj + a kenéshez, locsoláshoz
1 teáskanál aprított rozmaring

A feltéthez:

3 db tojás
5 dkg camembert
5 dkg prosciutto
3 evőkanál reszelt parmezán
10-15 dkg fürtös koktélparadicsom
só, durvára tört tarka bors

A tésztához a lisztet összedolgozzuk az élesztővel, a sóval, az olívaolajjal és a rozmaringgal. Apránként hozzáadjuk a vizet egészen addig, amíg könnyen gyúrható, rugalmas tésztát kapunk. Megdagasztjuk, majd letakarjuk, és meleg helyen a duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát átgyúrjuk, kinyújtjuk, az olajjal kikent formába tesszük úgy, hogy peremet is formázzunk belőle.
A tojásokat külön, egyesével felütjük egy-egy csészében úgy, hogy a sárgája egyben maradjon. Átcsúsztatjuk a tésztára, a maradék helyeken eloszlatjuk a feldarabolt sajtot és a sonkát. Megszórjuk a parmezánnal, a sóval és a borssal, végül rátesszük a paradicsomokat is.
A tart tetejét meglocsoljuk kevés olajjal, és 230 fokos sütőbe toljuk. Addig sütjük, míg a tojás megszilárdul.




Pestós omlettsaláta

Hozzávalók (4 személyre):

4 db tojás
2 evőkanál joghurt
3 evőkanál liszt
1 csipet só
olaj

4 marék tetszőleges salátalevél (rucola, lollo stb.)
5 dkg angol zeller
10 dkg szilvaparadicsom
olívaolaj
2 marék egész mandula

A pestóhoz:

2 marék bazsalikomlevél
1 marék reszelt parmezán
1 marék pörkölt pisztácia
só, olívaolaj

A tojásokat habosra keverjük a joghurttal, a liszttel és a sóval. Egy nagy palacsintasütőt vékonyan kikenünk olajjal, és a masszából a hagyományos módon 2 db omlettet sütünk.
A mandulát forró, zsiradékmentes serpenyőben kissé megpirítjuk. A pesto hozzávalóit az olívaolaj kivételével aprítóba tesszük. Összetörjük, majd fokozatosan hozzáadagolunk annyi olívaolajat, hogy krémes állagot kapjunk.
A salátaleveleket, a felkarikázott zellert és a paradicsomokat összeforgatjuk egy kevés olívaolajjal. Megszórjuk a pirított mandulával, és rátesszük az időközben felcsíkozott, a pestóval elkevert omlettel.