Pasztellbarokk

Magyar design - karácsonyra is

December 13.

2017. december 13. - Csigó Zita

13.png

Szépek, eredetiek, hasznosak és növelik a komfortérzetünket. Jó használni őket, rájuk pillantani, beleszippantani az illatukba. És nem utolsó sorban magyar tulajdonúak. Szubjektív és nem teljes lista következik, tökéletes karácsonyi ajándékok állíthatók össze ezekből a csodás termékekből.

Fontos, hogy több üzletből 13-án (karácsonyra) rendelni már nem tudtok. Viszont számos vásár még hátra van karácsonyig, illetve több márka saját/nem saját üzletekben is árusít, ezért nem szerettem volna lehagyni őket sem a listáról. Nem utolsó sorban, karácsony után is van élet, sőt szerintem miután véget ér a nagy ünnepi csillogás, még nagyobb szükségünk van a kopár télben arra, hogy szépséges tárgyakkal vegyük körül magunkat.

Bomo Art Budapest - honlap

A Bomót muszáj első helyre tennem: lassan két éve én készítem a honlapon, közösségi médiában (Facebook, Instagram) megjelenő hangulatfotók többségét. Több 100 fotón vagyok túl, így nem csoda, hogy nekem is lett legkedvesebb mintám, tárgycsoportom. Az örök kedvenc mintám a ballonos, a két új pedig talán az erdei őzek és a marine. Amit pedig nagyon szerettem fotózni is, illetve a benne rejlő kreativitás miatt pedig termékként is nagyon közel áll hozzám, az a többféle tasakpakk

tasakpakk_pillangokeszhangulat_negyzet_640px-640x640.jpg

tasakpakk_madarhangulatuj_negyzet_640px-640x640.jpg

tasakpakk_karacsonyhangulatuj_negyzet_640px-640x640.jpg

tasakpakk_viragkeszhangulat_negyzet_640px-640x640.jpg

(A fotókat én készítettem, és a Bomo Art tulajdonát képezik.)

CUCC papírzsák - honlap

Amióta beköltöztünk, megvan a helyük, tudom, melyik méretet és mintát szeretném, és a mai napig nem jutottam el a megrendelésig. Ne vegyetek rólam példát: annyira klasszak és praktikusak ezek a zsákok!

11210469_981397298545141_4079110704471349989_n.jpg

(A fotó a márka tulajdonában áll.)

GreenWay Design - honlap

Instagramon végigkövettem, ahogy felépült a Greenway Design. Számomra az egyik legtudatosabb és leginkább letisztult márka, minden egyes post, termék nagyon közel áll hozzám. A shopban végignézhetitek a szójagyertya kínálatot, csodás mind, karácsonyra az Xmas Orange illatot szeretném magunknak beszerezni.

uvegbarna_xmasorange_style.png

(A fotó a márka tulajdonában áll.)

Élmény ajándékba: Apacuka Ceramics - honlap

Ajándékozzatok kerámiakészítő workshopot 2018-ra!

25073054_1650148975044059_8473585138676205467_o.jpg

Aki pedig kész tányérokkal bővítené a készletét, 16-án látogasson el Juditékhoz a karácsonyi vásárra, részletek itt. Már csak azért is érdemes benézni, mert szuper hangulatos a műhelyük, üres kézzel úgysem fogtok távozni. :)

Stilshop - honlap

Én csak pár kedvencemet említettem meg ebben a postban, ezért nagyon ajánlom, hogy nézzetek be a Stilshopba. Hoffmann Petra (a Stilblog tulajdonosa) üzletében magyar tervezők válogatott design tárgyaiból találhattok gyönyörű kollekciót. Helyszín: Bálna.

stilshop_03_racmolnar_milan.jpg

(Rácmolnár Milán fotója a Stilshop tulajdonában.)

süti beállítások módosítása