Viszlát 2018, helló 2019!

2018. december 31. - Csigó Zita

Annyi évzáró és évnyitó posztot írtam az elmúlt években tele felsorolásokkal, hogy úgy döntöttem, idén szeretnék elszakadni a hagyományoktól. Egy rövid összefoglaló után pár személyesebb gondolat következik, aztán bele is csapok a 2019-es teendőkbe.

2018_01_07_004924a.jpg

Csomagolj ebédet!

Az évem leginkább várt és legfontosabb eseménye a szakácskönyvem megjelenése volt. Maga a munka (receptfejlesztés- és írás, fotózás) zömében 2017-ben zajlott, viszont a könyv 2018 áprilisában jelent meg, illetve júniusban tartottuk meg a könyvbemutatót a Magvető Caféban (egyik legjobb élményem ever, itt írtam róla részletesen, sok fotóval), tehát mindenképpen ehhez az évhez sorolom. Hatalmas köszönettel és hálával tartozom a Corvina Kiadónak és mindenkinek, aki közreműködött, segített, támogatott, profi hátteret nyújtott és nagyon magas színvonalú munkát tett a könyv mögé, a visszajelzésekből egyértelműen látszik, hogy abszolút megérte a befektetett munka. Szintén köszönöm azt a sok ajánlót, ami megjelent róla a médiában. És a legjobb hír: a vázlat már készen van, a napokban állok neki a következő könyvem tesztfőzéseinek. Idén jön, természetesen szintén a Corvinánál.

1_2_1.jpg

desktop170.jpg

33089682_2118209484861785_5581502029139804160_o.jpg

desktop169.jpg

Magazinok

Folytattam a munkát a Fanny Konyha, Ínyenc, Családi Lap magazinokban (nyomtatott magazinok, receptek+fotók), becsatlakozott hozzájuk a heti Fanny magazin havonta 9 recepttel és fotóval, valamint továbbra is heti két recepttel és egy videóval gasztrobloggerkedtem az online Ízes Életen. Október közepétől a site vezető szerkesztője is lettem, innentől párhuzamosan fut a két terület. 

Naptárak

Két gasztronaptáram jelent meg a Lizzy Cardnál, egy mentes és egy sütis, mindkettőre nagyon büszke vagyok. Idén a naptárak mellett egy új formátummal is készülünk, de ez egyelőre maradjon titok! 

nagy_lemeznaptarlemeznaptar_nagy_minden_mentes_finomsagok_2019_makett_borito.jpg

nagy_lemeznaptarlemeznaptar_nagy_desszert_2019_makett_borito.jpg

És a többi :)

2018-ban is több sajtótájékoztatón tartottam food styling bemutatót, dolgoztam kicsi, nagyobb és még nagyobb cégeknek egyedi projekteken (food styling, receptfejlesztés, ételfotók), tovább folytattam az egyetlen nem gasztronómiai tematikájú still life fotó&styling munkám (Bomo Art Budapest fotózások), valamint 2018. szeptemberig rengeteg ételfotó&food styling workshopot tartottam az otthoni stúdiómban. Szeptember végén eladtuk a házunk, ha minden jól megy, tavasszal költözünk az új házba és stúdióba, a workshopok ekkortól indulnak újra. Addig türelmeteket kérem, a pontos dátum nem rajtam múlik, aki valaha már építtetett, az valószínűleg tudja, miről beszélek...

41503630_2386831431334478_2649726253032013824_n.jpg

Blog

Minden megy tovább: gasztroblog maradok természetesen, de utazós, lifestyle tartalmakkal is szeretném bővíteni a posztok sorát. Terméktesztek és hazai termelők, cégek termékeivel készült receptek szintén várhatók, ahogy eddig is.

desktop158.jpg

desktop165_1.jpg

Fotózz otthon! kurzusok

A 2018-as év újítása volt: rendelhető, tematikus ételfotó&food styling kurzusok, iszonyatosan sok pozitív visszajelzéssel, amit ezúton is köszönök nektek! Év végére sajnos annyira elfáradtam, hogy az utolsó, ünnepi kurzusra már sem időm, sem energiám nem jutott, mindenkitől elnézést, aki várta! De a kör hamarosan bővül, addig nézzétek meg a folyamatosan rendelhető anyagok listáját itt a blogon, a Fotózz otthon! fülecske alatt. 

ke_pernyo_foto_2018-04-03_0_42_48.png

Tervek 2019-re

Ha minden igaz, az eddigi munkák mennek szépen tovább, illetve említettem már feljebb az új szakácskönyvem és a Lizzy Carddal tervezett újdonságunkat. Munka és kihívás lesz bőven, az újrainduló workshopokkal együtt biztosan be leszek táblázva idén is.

Sokatokkal beszélgetek személyesen vagy éppen e-mailt írtok, esetleg Instán tesztek fel pár kérdést. Ezekből a visszajelzésekből két dolog körvonalazódik:

  1. Sokaknak hihetetlen, hogy Magyarországon ma az, amit csinálok, főállás. Erre egyszerűbb reagálnom: igen, van egy kft.-m, dolgozom 5 magazinnak, egyedi projekteken, írok, tanítok, ez bizony akár több főállás is lehetne. Képzeljétek el úgy, mint a szabadúszó újságírást, csak még pluszban az összes cikkalanyom meg is főzöm és le is fotózom. :) Ugye, így már egyértelmű, hogy ezt nem egy főállás mellett csinálom hétvégente?
  2. Megint sokatoknak pedig ez az álommunka. <3 Hálás vagyok azért, hogy így gondoljátok, a rengeteg fotóért, amit küldtök a könyvemből (vagy a blogról, magazinokból) elkészített receptjeimről, és egyáltalán azért, hogy elismeritek a munkám. Köszönöm! 

És itt álljunk meg egy pillanatra. Nagyon távol áll tőlem a demagógia, és soha, semmiért nem cserélném el azt, amit csinálok lassan 10 éve. Minden nehézség ellenére sem. Én választottam ezt az utat (van civil diplomám, tudnék vele mit kezdeni), DE: nem heti 40 órát dolgozom, hanem sokszor a dupláját. Bevásárlok is heti 1-szer vagy 2-szer alapanyagot, ami nem olyan jó móka, mint amilyennek elsőre tűnik. Sem a beszerzés (sokszor szezon előtti alapanyagok után rohanok), sem a raktározás, sem a feldolgozás. Minden ügyfelem egyaránt fontos, nem mondhatom, hogy bocs, a másik cég, szerkesztőség előbbre való. A határidők egybeesnek, torlódnak, sokszor egyszerre kell mindent leadni, ami hatalmas szervezést igényel. Aki velem dolgozik, tudja, hogy nem működik mindig minden zökkenőmentesen, hiába nem vagyok egyedül (M.-mel ketten csináljuk a munka céges hátterét). 

Talán ezért nem tudok jól reagálni a "te csak főzőcskézel" és "te csak sütögetsz" vagy éppen az "ezeket igazából tuti nem te főzöd le" jellegű mondatokra. És ezért mondom el minden workshopomon, hogy valóban, ez egy kreatív álommunka, de itt is megvannak a monoton mindennapok, amiket be kell kalkulálni az életembe. 

Az elmúlt években túldolgoztam magam, ez tény. Erre az évre semmi mást nem határoztam el, csak annyit, hogy valahogy megpróbálom jobban racionalizálni az időmet, sportolni legalább a lelki egyensúlyért és jobban kikapcsolni. Bármilyen területen dolgoztok, higgyétek el, erre szükség van, hosszabb távon nem működik az a tempó, amit az előző években diktáltam magamnak. És van egy művészeti projektem is pluszban, azon dolgozom, hogy jusson rá időm...

Sok-sok szépet nektek 2019-re, és ne feledjétek: egy ponton túl nem lehet feszíteni a húrt, ezt muszáj felismerni.

Szeretettel,

Zita