Koktélparadicsom 3-szor: a salsa, a konfitált és a sült kolbászos

A vidám nyári estékhez Vidám Paradicsomos snack illik, ugye?

2019. július 19. - Csigó Zita

Paradicsom=nyár, azt hiszem, ezt nem is kell tovább ragoznom. A blogra számtalan paradicsomos receptet tettem fel, és a fotóimon is gyakran gurulnak ide-oda helyes koktélparik, így hát mondanom sem kell, nagyon örültem a Vidám Paradicsomtól érkezett csupa paradicsom pakknak. Tudtátok, hogy minden fürtön a legelső paradicsom a legfinomabb? Az első termés kapja ugyanis a legtöbb tápanyagot és erőt a növénytől, így ez a legértékesebb mind közül. Ti kinek adnátok az első szemet? 

2019_07_19_018931.jpg

2019_07_19_018902.jpg

desktop65.jpg

Azon kívül, hogy finomak, édesek és tényleg nagyon-nagyon jó minőségűek a Vidám Paradicsomok (nem most találkoztunk először, sőt), van még jó pár érvem, hogy miért érdemes "őket" tenni a kosaratokba. A márka több mint 10 éves múltra tekint vissza, Csallóköz után 2019-ben megnyílt az első Győr melletti üvegház is a Kisalföldön. Számomra kiemelten fontos, hogy a cég szívügye a környezetvédelem: összegyűjtött esővízzel locsolnak, nem használnak permetet, a palántákat pedig méhek porozzák be, éljen a vegyszermentesség! És ami szintén nem elhanyagolható szempont: ha Vidám Paradicsomot vásároltok, hazai termék mellett teszitek le a voksotokat. Ezek a paradicsomok valóban száron érnek be, és több 1000 km-es szállítás sem terheli a környezetet. Eat local! :)

A magyarországi üvegházban klasszikus fürtös paradicsomot, fürtös koktélparadicsomot, valamint cherry és datolya cherry paradicsomot termesztenek. Pari és pari között van különbség: a lényeg ezúttal a méret, minél kisebb, annál gazdagabb ízvilágú. Ezt a tulajdonságot érdemes kihasználni a receptekben is, mutatom majd, én mit készítettem a különböző parikból. 

Mielőtt rátérnék a receptekre, még pár szó a dizájnról, tudjátok, mennyire közel állnak hozzám a szép csomagolások és úgy egyáltalán az ízléses külső megjelenés. A parik kék csomagolása 2016-ban a Pentawards kereskedelmi csomagolási dizájn világversenyen zöldség-gyümölcs kategóriában első helyezést ért el. A csomagba egy Hitka Viki tányér is került, ezért külön jár egy hatalmas plusz pont. 

desktop66.jpg

Ha még többre vagytok kíváncsiak, nézzétek meg a Vidám Paradicsom honlapot is, a legcukibb az életrajz menüpont. :)

Sokszor, sok helyen mondtam/írtam, hogy a lepényeket (legyenek keltek, sütőporosak vagy teljesen minimál összetevősek) úgy zusammen nagyon szeretem. Legtöbbször óriási lepénykenyereket sütök az esti teraszos traccspartikhoz, jól megy hozzájuk a bor-sör-egyéb, na meg persze a különböző tunkolható krémek, salsák, feltétek és saláták. Ezúttal teljesen sima pizzatésztából készítettem, mellé pedig összedobtam 3 paradicsomos feltétet.

A lepénykenyérhez (4-6 adaghoz):

50 dkg kenyérliszt (BL 80) 

1 csomag instant élesztő (vagy fél kocka friss, a vízből 1 dl-rel és 1 csipet cukorral felfuttatva)

5 evőkanál olívaolaj + a locsoláshoz

1 kávéskanál só + a szóráshoz 

kb. 3 dl langyos víz 

A lisztben elkeverjük az élesztőt, az olívaolajat és a sót. Apránként hozzácsorgatjuk a vizet, összegyúrjuk, rugalmas, sima felszínű tésztává dagasztjuk. Letakarva, meleg helyen a kétszeresére kelesztjük. 

A megkelt tésztát átgyúrjuk, majd olajos kézzel szép vékony kör alakúra nyújtjuk (ebből a mennyiségből két nagyobb darabot készíthetünk). Sütőpapírral bélelt sütőlemezre helyezzük, és még 15 percet kelesztjük. Ezután megszórjuk sóval (lehet akár nagy szeművel is), majd locsolunk rá egy kevés olívaolajat. 230-240 °C-ra előmelegített sütőben pár perc alatt készre sütjük. 

És jöjjenek a feltétek, ezeket simán el tudjuk készíteni, amíg kel a tészta. Arra törekedtem mindhárom esetén, hogy a paradicsom domináljon, csak semmi felesleges fakszni. :) Az adagokat pedig szorozzátok fel bátran! 

2019_07_19_018929.jpg

Sült kolbászos feltét (1-2 adag):

1 teáskanál olívaolaj

5 dkg szárazkolbász 

1 gerezd fokhagyma

1 ág oregano lecsipkedett levelei

10 dkg Vidám Paradicsom koktélparadicsom 

pár reszelés biocitromhéj 

5-6 db kaprigyümölcs 

só, őrölt fekete bors

Az olívaolajat melegíteni kezdjük egy serpenyőben. A kolbászt (ha szükséges, meghámozzuk) egészen apró kockákra vágjuk. Rádobjuk az olajra, hagyjuk kiolvadni a zsírját. Ráreszeljük a megpucolt fokhagymát, hozzáadjuk az oregano lecsipkedett leveleit. 

Közben a megmosott koktélparadicsomokat felkockázzuk, a magos részt nem használjuk fel. A serpenyőhöz adjuk, reszelünk hozzá kevés citromhéjat, majd rászórjuk a leszárazott, felnegyedelt kaprigyümölcsöket is. Ha szükséges, megsózzuk, és tekerünk rá kevés borsot. Tálalás előtt felmelegítjük. 

Ez az alap egyébként paradicsomszósszal felturbózva spagettire is szuper. 

Paradicsomsalsa (1-2 adag):

10 dkg Vidám Paradicsom datolyaparadicsom (ehhez a recepthez szuper lesz az édessége) 

2 szál zsenge újhagyma 

8-10 bazsalikomlevél

1 teáskanál extra szűz olívaolaj

1-2 löttyintés balzsamecet 

A megmosott paradicsomot kis kockákra vágjuk, az újhagyma fehér részét szintén finomra aprítjuk. Tálba tesszük, megsózzuk, majd hozzáadjuk a felcsíkozott bazsalikomleveleket. Mehet hozzá az olívaolaj és éppen egy kevés balzsamecet. Összeforgatjuk, tálalásig hűtőbe tesszük. 

2019_07_19_018925.jpg

Konfitált paradicsom (1-2 adag, de mindenképpen érdemes egyszerre többet sütni):

Ezt a receptet legegyszerűbb a menü elkészítésének végére hagyni: kivesszük a lepénykenyeret a sütőből, megvárjuk, amíg a sütő 120-150 °C-ra visszahűl, és már mehetnek is be puhulni a parik. 

10 dkg Vidám Paradicsom (koktél és datolya, vegyesen is tálaljuk/fogyasszuk)

olívaolaj 

só 

2 gerezd fokhagyma

2 kis ág rozmaring 

A megmosott paradicsomokat sütőtálba tesszük, meglocsoljuk olívaolajjal, megsózzuk, majd melléjük dobjuk a megpucolt, egészben hagyott fokhagymagerezdeket és a rozmaringot. Mehetnek a sütőbe, addig érdemes alacsony hőfokon sütni, amíg megpuhulnak (és magukba szívják az ízeket), de még megtartják formájukat. Melegen és hidegen egyaránt finom feltét. 

2019_07_19_018922.jpg

2019_07_19_018932.jpg

2019_07_19_018917.jpg