Nyárbúcsú következik: salsiccia három recepttel

... és sok-sok Sirmione fotó

2019. szeptember 22. - Csigó Zita

Ma este, futás közben már nagyon éreztem az őszt a levegőben. Mondjuk nincs is ezen mit csodálkozni, szeptember 22-én 8 óra után már nem lehet nyáresti melegre és tücsökciripelésre számítani. Úgyhogy mielőtt belecsapok a sütőtökös, fügés, almás-körtés receptekbe, illetve a Morzsaparty háttérsztorijába, jöjjön még egy nyáridéző poszt az egyik olasz kedvencemmel, a salsicciával, illetve még egy kör utazós fotóval. 

2019_08_28_019997_ma_solat.jpg

desktop96.jpg

desktop98.jpg

2019_08_18_019796.jpg

Kezdjük azzal, hogy tudom, nem fogtok a sarki közértben salsicciát (olasz sütni való kolbász) kapni, de ha rákerestek a neten, szerencsére gyorsan kiderül, hogy beszerezhető itthon is. Nekem a picit csípős a kedvencem, egyszerűen körbesütve, vagy pizzára és tésztás ételekhez. Légyszi ne helyettesítsétek darált hússal! :) 

A poszthoz válogattam még jó pár képet, ezeket nyáron lőttem Sirmionéban. Akkor többetekkel beszélgettem erről Instán, az tuti, hogy jól megváltozott a városka azalatt a 8 év alatt, amikor legutoljára voltam. Akkor még olyan kis "érintetlennek" tűnt, imádtam, idén viszont akkora turistaforgalom volt, hogy mozdulni sem lehetett. Ami nagyon tetszett, az pár kedvenc dolog állandósága: a vár előtti citromos stand mit sem változott, és a csodás, virággal befuttatott homlokzatok is ugyanolyan szépek voltak, mint régebben. Csak az a tömeg ne lett volna... A fotókon próbáltam kikerülni a rengeteg embert, emlékszem, jól el is húztam ezzel az időt, utána "rohantunk" Veronába. (Veronás poszt itt.)

desktop94.jpg

img_9017a.jpg

És jöjjön 3 salsicciás recept! Ezeket az ételeket közvetlenül Olaszország után főztem-fotóztam, ottani alapanyagokból. Azóta viszont már vettem itthon is salsicciát, tehát ahogy feljebb is írtam, hajrá, szuper jó kapható nálunk is. 

Süssük meg! Salsiccia parmezános polentával és sült paprikával 

Ennél egyszerűbb recept nincs, de ha jó az alapanyag, nem is kell ennél bonyolultabb. 

Hozzávalók (4 személyre): 

3-4 nagy, húsos paprika

6 dl tej 

15 dkg kukoricadara 

1 marék reszelt parmezán 

só 

kevés olaj a sütéshez 

40 dkg salsiccia 

A paprikákat megmossuk, és egészben tepsire sorakoztatjuk. 200 °C-ra előmelegített sütőbe toljuk, és néhányszor megforgatva addig sütjük, amíg a héjuk szépen megbarnul. Kivesszük a sütőből, letakarjuk alufóliával, 10 percet pihentetjük. Ezután könnyedén el tudjuk távolítani a héjukat, csumájukat, ereiket. A paprikahúst néhány darabra szoktam vágni, tépni, és ennyi. Húsos, édes paprikákhoz maximum egy csipet só kell, de tényleg érdemes meghagyni a saját ízüket. 

A polentához a tejet felforraljuk. Beleszórjuk a kukoricadarát, lassú tűzön, kevergetve sűrűre főzzük, közben hozzáadjuk a lereszelt parmezánt és egy kevés sót. Azonnal átöntjük egy lapos, hőálló tepsibe (ki szoktam bélelni sütőpapírral) úgy, hogy kb. 2 cm vastag legyen. Hagyjuk kihűlni és megdermedni. Ezután deszkára borítjuk, felszeleteljük, és egy serpenyőben, kevés felhevített olajon átsütjük. 

A salsicciát egyszerűen körbesütjük egy serpenyőben, kevés felhevített olajon. Egyébként ezután nem szoktam serpenyőt cserélni, még egy kis olaj, és mehetnek is bele a polentakockák. 

2019_08_18_019805.jpg

2019_08_18_019816.jpg

Salsicciás pizza 

Hozzávalók (4 személyre): 

A tésztához: 

50 dkg kenyérliszt 

1 tasak instant élesztő (vagy fél kocka friss felfuttatva)

5 evőkanál olívaolaj 

1 teáskanál só 

kb. 3 dl langyos víz 

A feltéthez: 

kb. 15-20 dkg paradicsomszósz (házi fokhagymás, fűszeres szószt szoktam használni) 

1 teáskanál olívaolaj 

30 dkg salsiccia 

2 gerezd fokhagyma 

2-3 gömb mozzarella 

A lisztben elkeverjük az élesztőt, az olívaolajat és a sót. Apránként hozzáöntjük a vizet, összegyúrjuk, megdagasztjuk, majd letakarva, meleg helyen a kétszeresére kelesztjük. Ezután téglalap vagy kör alakúra nyújtjuk, formázzuk, sütőpapírral bélelt sütőlemezekre helyezzük. 

Ha nincs kész paradicsomszósz, addig is összedobhatjuk, amíg kel a tészta. Egy serpenyőbe öntünk egy teáskanál olívaolajat, már rányomunk 2-3 gerezd megpucolt fokhagymát. Mehet rá fél konzerv aprított paradicsom (ősszel-télen inkább ezt használok friss pari helyett) és só. Lassan, minél hosszabb ideig főzzük, hogy a paradicsom teljesen megpuhuljon, és szépen összeérjenek az ízek. A főzés végén beleszórunk egy marék friss, aprított zöldfűszert, például bazsalikomot és kakukkfüvet. Mindenképpen várjuk meg, hogy kihűljön a szósz.

A tésztát hagyjuk a sütőlemezen hagyjuk még negyedórát kelni, ezalatt a salsicciás feltétet is elkészítjük. Az olívaolajat felhevítjük egy serpenyőben, rátesszük a "héjából" kinyomkodott salsicciát és a megpucolt, fokhagymanyomón áttört fokhagymát. Összesütjük, hagyjuk kihűlni. 

A pizzákat megkenjük a paradicsomszósszal, megpakoljuk a salsicciás feltéttel, majd rátépkedjük a lecsepegtetett mozzarellát. 230 °C-os sütőben kb. 10 perc alatt készre sütjük. Bazsalikomlevelekkel díszítjük. 

2019_08_28_019996.jpg

Salsicciás sült tészta

Nem hinném, hogy túlságosan autentikus lenne ez a recept, inkább a klasszikus comfort foodokhoz sorolnám, azokat pedig tudjátok, hogy mennyire szeretem. 

Hozzávalók (4 személyre): 

35 dkg tészta 

só 

4 dkg vaj + a sütőtál kikenéséhez 

3 evőkanál liszt vagy keményítő

4,5 dl tej 

1 nagy marék reszelt parmezán 

reszelt szerecsendió

1 teáskanál olívaolaj 

2 gerezd fokhagyma 

1 csokor újhagyma fehér része 

30 dkg salsiccia 

4 ág kakukkfű 

10 dkg magozott, fekete olajbogyó 

1-2 gömb mozzarella 

A tésztát lobogó, enyhén sós vízben kifőzzük úgy, hogy a főzési időt lerövidítjük 3 perccel. Leszűrjük, hagyjuk kihűlni. 

Közben a vajat megolvasztjuk egy serpenyőben. Rászórjuk a lisztet vagy a keményítőt, simára keverjük. Felöntjük a tejjel, hozzáadjuk a reszelt parmezánt, sóval és reszelt szerecsendióval fűszerezzük. Közepesen sűrűre főzzük. Összekeverjük a kihűlt tésztával. 

Közben egy másik serpenyőben felhevítjük az olajat. Rányomjuk a megpucolt fokhagymát, majd mehet hozzá a felkarikázott újhagyma és a "héjából" kinyomkodott salsiccia. Összesütjük, rászórjuk a kakukkfű lecsipkedett leveleit, ízlés szerint megsózhatjuk. A tésztához keverjük a lecsepegtetett olajbogyóval együtt. A tésztát kivajazott sütőtálba simítjuk, tetejére rámorzsoljuk a lecsepegtetett mozzarellát. 170 °C-ra előmelegített sütőben 25-30 percet sütjük. Díszítésnek persze erre is mehet bazsalikom. 

2019_08_29_020049.jpg

img_9128a.jpg

desktop97.jpg

desktop95.jpg

img_9081a.jpg

Kerámiák a posztban: Apacuka Ceramics és Pastel Ceramics