Összegyűlt egy jó adag olyan recept az Instagramon, ami semmilyen formában sem került fel a blogra. Ezek közül most hármat "összefűztem" egy blogposztba, a közös bennük az, hogy szupergyorsak, finomak és egészségesek, tipikus hétköznapi, "gyorsan dobjunk össze valamit" ebédek. Nagyon hiszem, hogy a legrohanósabb napon is ehetünk táplálót! Ha pedig még maradékokat is felhasználunk hozzájuk, még nagyobb a boldogság.
A receptek húsmentesek (mint itt a blogon szereplő ételek kb. 95%-a), de természetesen hússal is kiegészíthetitek, ha szeretnétek. A kuszkuszoshoz bárányt, a bulguroshoz marhahúst (vagy akár pulykát) is el tudok képzelni, a tortillatekercsbe pedig mehet csirke.
Kuszkusz kelbimbóval, gránátalmával, sajtokkal
Hozzávalók (2 adaghoz):
10 dkg kuszkusz
só
1/2 gránátalma magjai (kisebb gránátalma esetén lehet több)
5 dkg feta sajt
5 dkg gorgonzola sajt
15 dkg kelbimbó (főtt maradékom volt, de ha célzottan ehhez az ételhez készítitek, süssétek meg, még jobb lesz)
2 szál újhagyma
1 kis marék póréhagymacsíra
2-3 evőkanál olívaolaj, kevés citromlé
A kuszkuszt egy tálba szórjuk, és felöntjük kétszeres mennyiségű, forrásban lévő, enyhén sós vízzel. Lefedjük, állni hagyjuk. Amikor megpuhult, villával fellazítjuk, majd hozzákeverjük a gránátalma magjait, a morzsolt fetát és gorgonzola sajtot, a felcikkezett kelbimbót, a karikákra/csíkokra vágott újhagymát és a csírát. Locsolunk hozzá kevés olívaolajat és a citromlevet, langyosan és hidegen is nagyon finom.
Csicserikrémes-quinoás tortillatekercs
Hozzávalók (4 darabhoz):
1 konzerv (24 dkg töltőtömeg) csicseriborsó
só + tetszőleges fűszer (nálam za'atar, az egyik kedvencem, de fokhagyma, fűszerpaprika vagy pici curry is finom lesz bele)
4 db kisebb tortillalap (kb. 4 dkg/db)
12 dkg salátamix
8 evőkanál maradék főtt quinoa
1/2 kaliforniai paprika
A csicseriborsót leszűrjük, késes aprítóban összetörjük a sóval, a további fűszerrel és annyi leszűrt lével, amennyivel szép krémes állagot kapunk. Megkenjük vele a tortillalapokat, erre halmozzuk a salátamixet, majd a quinoát, végül pedig a felcsíkozott paprikát. Szorosan feltekerjük, fogyasztható hidegen vagy serpenyőben körbepirítva is. A maradék krémet mellé tálaljuk.
Paprikakrémes bulgur
Hozzávalók (4 személyre):
25 dkg bulgur
15 dkg kápiakrém*
só, őrölt fekete bors
1 konzerv fekete bab (24 dkg töltőtömeg)
újhagymazöld a díszítéshez
Egy lábasba szórjuk a bulgurt, rákanalazzuk a kápiakrémet, felöntjük 3-3,5 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk. Felforraljuk, majd közepes lángon, folyamatos vízpótlással (mindig csak egy keveset adjunk hozzá) puhára főzzük. A babot lecsepegtetjük, hozzáforgatjuk, felcsíkozott újhagymazölddel díszítjük.
*A kápiákat megmossuk, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk egymás mellé. 200 °C-os sütőben, forgatva addig sütjük, amíg szépen megfeketedik a héjuk. Ekkor kivesszük, 10 percre letakarjuk alufóliával, majd lehúzzuk a héjukat, valamint eltávolítjuk a csumákat, ereket, magokat. Leturmixolva, kevés sóval kész is a natúr kápiakrém, amit tovább ízesíthetünk.