Pasztellbarokk

Diétás receptek, izgalmas ízek

Megjelent a Turbó Diéta x Csigó Zita szakácskönyv

2020. november 15. - Csigó Zita

Tudjátok, hogy a vírushelyzettel nem szoktam viccelni (most sem teszem), de tény, hogy kapóra jött a nyaralásmentes nyár és a szokásos őszi kiruccanás elmaradása, hiszen idén a vártnál is több nagy projektem volt kezdve a PetCheffel, folytatva a PlanAll planneremmel (stay tuned, jövő héten ezzel kapcsolatosan jön sok-sok szuperség), és végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a Turbó Diéta szakácskönyvvel. 

2020_11_14_028741a.jpg

Először is tegyük tisztába az alapokat: mi is ez a könyv? Szakácskönyv, naná, amibe csak többszörösen tesztelt recepteket írtam, ahogy azt megszokhattátok. Fontos hangsúlyozni, hogy a receptek a Turbó Diéta diétás alapelveit, ajánlásait követik, azaz volt egy guideline-om, amelyen belül már szabadon ötletelhettem. A könyv egy hosszabb dietetikai beveztővel indul, amit mindenképpen érdemes áttanulmányozni, rávilágít, helyretesz, összefoglal, erre pedig irtó nagy szükség van a divatdiéták és minden tudományos alapot mellőző "étrendek" korában. Ezután jön az én részem :), azaz a Reggelik és az Ebédek fejezetek. Említettem már a guideline-t: mind a reggeliknél, mind az ebédeknél meghatározott kalória- és szénhidráttartományon belül mozoghattam, igen, ezeknél a recepteknél először számolam, aztán főztem, aztán megint számoltam. :) Emellett a húsos és a vegetáriánus ételek aránya is előre meghatározásra került, illetve kerültük a túl drága és/vagy nehezen beszerezhető alapanyagokat. Pár érdekességet azért csempésztem a könyvbe, de semmi rettentő extrém nincs köztük. A könyv receptjeit Szijártó Szandra dietetikus lektorálta, vele dolgoztam a Csomagolj ebédet! könyvemnél is. Szandi nagyon profi, és elképesztő hasonlóan gondolkozunk a tudatos táplálkozásról. 

desktop226.jpg

Amire egyértelműen törekedtem, az a változatosság. Sok diéta ott bukik meg, hogy a fogyni vágyó ember önsanyargatásba kezd (nem kell, sőt egyértelműen árt), valamint kering egy olyan tévképzet, hogy aminek van íze (vagy még "rosszabb", egyenesen finom), az tuti hizlal. Ergo együnk végtelenségig kiszárított csirkemellet, vízben pépesre párolt, szétfőtt sárgarépát és natúr barna rizst, az lesz a tuti. Mondanom sem kell, hogy az ilyen fajta aszketizmus keveseknek tartható hosszabb távon, és ez nem is csoda. Van egy jó hírem: (#irónia) higgyétek el, még senki sem hízott el a friss bazsalikomtól, a sütőzacskóban sült, majd jól megpirított zöldségektől, sőt attól sem, ha gyros fűszerkeveréket szórt a készülő ételbe. A megadott kalória- és szénhidrátértékek bőven adtak teret, hogy jobbnál jobb ízesítéseket, párosításokat találjak ki. Mert az "unalmas" rizs minden, csak nem unalmas, és a zöldségeket, húsokat is annyi különböző módon el lehet készíteni... Valamennyi recept minimális olívaolajat, zsírszegény hozzávalókat preferál, így tudtam szinte észrevétlenül faragni a kalóriákon, a felszabaduló "helyet" pedig megtölteni sok-sok ízzel. Hogy van-e kedvenc receptem? Higgyétek el, nem 1-et, 5-öt sem tudnék kiemelni, az összes olyan, amit jó szívvel ajánlok. Pont ezért bátran kimondható, hogy ez a könyv tényleg nem csak diétázóknak született, hiszen finom, tudatos és egészséges recepteket tartalmaz. 

25gyrostal_ma_solat.JPG

desktop227.jpg

Rendeld meg a Turbó Diéta oldaláról (vagy keresd pl. itt: Libri, Bookline). És el ne felejtsem, receptvideókat is készítettünk a könyvhöz, keresd a kezem! ;) Köszönöm a közös munkát Szijártó Szandinak, a Turbó Diéta teljes csapatának és külön Dettinek (könyv- és borítóterv, tördelés), aki nélkül nem lenne ilyen csodaszép a könyv. :) 

receptkonyv_fb_hirdetes_1200x1200.jpg

süti beállítások módosítása