Legtöbben már használjátok a PlanAll x Csigó Zita plannert, az Egyél jót, legyél jól!-t. <3 Ahogy ígértem, a heti tematikákhoz itt a blogon is kapcsolódni fogok, azaz minden héten továbbgondolom majd az arra a hétre eső témát, tippet, alapanyagot, ötletet, receptet vagy épp tanácsot. Az 5. hét témája a maradékmentés fontossága, aki pedig ismeri a Morzsaparty című szakácskönyvem, pontosan tudja, hogy ez az életszemlélet, gondolkodásmód mennyire közel áll hozzám.
Pazarolni, ételt kidobni egyáltalán nem menő. És itt most nem arra gondolok, ha valami megromlott (vagy csak felmerül a lehetősége, hogy egészségügyi szempontból már nem ajánlott a fogyasztása), hanem a túlvásárlásokra, a pánikvásárlásokra vagy egyszerűen arra, hogy nem vagyunk eléggé bátrak "hűtő- és kamratakarító" ételeket főzni. Pedig sokszor ezek lesznek a legfinomabbak, és az is gyakori, felkerülnek a rendszeresen elkészítendők listájára. Már ha fel tudjuk idézni, hogy miből álltak, hiszen csak úgy szemre ment a lábasba vagy a tepsibe minden ízben passzoló hozzávaló. :)
Kifejezetten szeretek hűtőt és kamrát pakolni, rendszerezni, és "kifőzni-kisütni" belőle a lejárat közeli és/vagy apró maradékokat. A Morzsaparty tele van ilyen receptekkel (a könyvről itt írok részletesebben), és a blogra is készítettem maradékhasznosító recepteket. Ezek közül a kedvencem ez az 1-ből 2-t poszt a túrós-zabos palacsinta és egy szuper jó állagú lepény receptjével. Pici maradékok + pár plusz hozzávaló = 2 étel, ugye, milyen jó deal? :)
A könyvemben egyszerűtől az összetettig szinte mindent újrahasznosítok: nyers és főtt maradékokat, illetve ünnepi maradékokat. A Corvina Kiadó által életre hívott (és a Corvina Facebook oldalán publikált) Karanténkonyha videósorozatomban is zömmel a maradékhasznosítás témáját járom körül. Az egész sorozat itt érhető el, és ezekből válogattam még két receptet a posztba.
Gofri maradék krumplipüréből
Hozzávalók (8 darabhoz):
25 dkg maradék (egy éjszakát hűtőben tárolt) krumplipüré
1 tojás
5 dkg reszelt sajt (pl. cheddar, trappista, edami, füstölt…)
kb. 6-7,5 dkg liszt
só, őrölt fekete bors
kevés olaj a gofrisütő kikenéséhez
A krumplipürét összekeverjük a tojással és a lereszelt sajttal. Apránként annyi lisztet adunk hozzá, hogy sűrű (de nem darabos) masszát kapjunk. Ha túl sűrű a massza, kevés tejjel vagy vízzel, ha pedig túl lágy, némi liszttel korrigálhatjuk az állagát. Gofrisütőben (az első adag sütése előtt szoktam csak kikenni olajjal), bő 1,5 evőkanálnyi adagokban aranybarnára sütjük a gofrikat.
Túrógombóc maradék tejbegrízből
Hozzávalók (12-14 kis gombóchoz):
25 dkg tejbegríz (egy éjszakát hűtőben pihentetett)
25 dkg túró
porcukor, vaníliás cukor, kezeletlen citromhéj (ízlés szerint) a masszához
pirított zsemlemorzsa a hempergetéshez
fahéjas porcukor a tálaláshoz
Az összeállt, darabos tejbegrízt robotgéppel fellazítjuk, simára keverjük. A túrót áttörjük, hozzádolgozzuk, ízlés szerint adhatunk még hozzá porcukrot, vaníliás cukrot vagy reszelt citromhéjat is. A masszából benedvesített kézzel kis gombócokat formázunk. Kevés olajon megpirított zsemlemorzsába hempergetjük, fahéjas porcukorral megszórva tálaljuk.