A vöröslencse nekem is óriási kedvencem (pár poszttal lejjebb mutattam is egy édesburgonyás vöröslencse alapreceptet), viszont a (nálunk) hagyományos lencse mostanában mintha kicsit háttérbe szorult volna. Pedig ugyanúgy szuper növényi fehérjeforrás, kár az új év első napjára korlátozni a fogyasztását. Most paradicsommal és jó fűszeresen készítettem el, leves, egytálétel, főzelék is lehet belőle, tálalhatjuk pitával, tésztával, rizzsel.
Hozzávalók (2 nagy vagy 4 közepes, körettel tálalt adaghoz):
2 evőkanál olívaolaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál füstölt fűszerpaprika
csili ízlés szerint
baharat fűszerkeverék*
15 dkg barna lencse (fél-1 órára érdemes beáztatni, de mivel lassan főzzük, nem létkérdés)
1 konzerv (40 dkg) hámozott, aprított paradicsom
só
*Ennek az ételnek a fűszer a lelke. A baharat (a szó jelentése egyébként "fűszer") telt, karakteres, melengető közel-keleti fűszerkeverék római köménnyel, koriandermaggal, fekete borssal, szerecsendióval, szegfűszeggel, fahéjjal... Ha ilyet épp nem kaptok, bármilyen hasonló összetételű keverék is szuper lesz bele.
Az olívaolajat felhevítjük egy serpenyőben. Rátesszük a megtisztított, felaprított vöröshagymát, és megfonnyasztjuk rajta. Hozzáadjuk az áttört fokhagymát is, majd a leszűrt/átöblített lencsét. Mehet rá a fűszerpaprika, egy kis csili és kb. egy csapott teáskanál baharat. Átkeverjük, felöntjük a paradicsommal és egy kevés vízzel, majd főzni kezdjük.
Lassú tűzön, fedő alatt főzzük, közben mindig egy kevéssel pótolva a folyadékot. Amikor a lencse már puha, megsózzuk, ekkor még állíthatunk a fűszerességén is további baharat és/vagy csili hozzáadásával. Ha levesnek készítjük, természetesen több vízzel engedjük fel! Én most a főzés végén egy bő merőkanálnyit leturmixoltam, összeforraltam a többivel, majd tésztával tálaltam.