Csigó Zita gasztroblogja

Summer in the City #2 - FagyiszezON

2015. június 14. - Csigó Zita

 

 
Ombre áfonyás ice pop
Hozzávalók (6 adaghoz):
5 dkg cukor
fél dl víz
kb. 45 dkg görög joghurt
6 nagy evőkanál kékáfonya
 
A cukrot és a vizet egy edénybe öntjük, forráspontig hevítjük, majd lassú tűzön, kb. 10 percen keresztül gyöngyöztetve főzzük. Mikor készen van, lehúzzuk a tűzről, és lehűtjük. Ezt követően kb. 5 evőkanállal kimérünk belőle, és alaposan elkeverjük a joghurtban.
Az édesített joghurtot 3 tálkába osztjuk. Minden tálba azonos mennyiségű joghurtot mérünk ki úgy, hogy a végén az egyik tálkából 1, a másik tálkából pedig 2 evőkanálnyi mennyiséget átteszünk a harmadik edénybe. Így közel azonos szélességű lesz minden színünk. Ha eltérő szélességű sávokat készítenénk, abban az esetben annak arányában mérjük ki a joghurtot. Pl. a legvilágosabb színhez 3-4 evőkanállal több, a legsötétebbhez pedig ugyanennyivel kevesebb joghurtot adjunk.
Az áfonyát késes aprító segítségével pépesítjük. A levével éppen csak megszínezzük a legnagyobb mennyiségű/legvilágosabbnak szánt joghurtot. A gyümölcshúst 1/4-3/4 arányban kettéosztjuk, előbbit a középső, utóbbit pedig a legkevesebb/legsötétebb színűnek szánt joghurthoz adjuk, és alaposan elkeverjük.
A 6 darab jégkrémformában egyenletesen elosztjuk azt a masszát, melyet majd a jégkrém legfelső rétegének szeretnénk. Mélyhűtőbe tesszük, hagyjuk, hogy nagyjából megdermedjen. Erre kerül a középső réteg, ekkor beleszúrjuk a jégkrémpálcákat is. Ismét fagyasztjuk, majd végül rákerül a legvilágosabb/legsötétebb színű massza. Tálalásig visszarakjuk a mélyhűtőbe, hogy az utolsó réteg is megszilárduljon.
(A jégkrémformák mérete eltérő, ezért mielőtt belekezdünk az ice pop elkészítésébe, érdemes natúr joghurttal kimérni azt, hogy a saját formánkba hány evőkanálnyi massza fér, majd ennek arányában meghatározni a pontos mennyiségeket.)
 
 
Bazsalikomos őszibarackfagyi mogyoró-mandula grillázzsal
Hozzávalók (egy kisebb doboznyi fagyihoz):
fél kg őszibarack (tisztítva mérve)
4 evőkanál méz
1 dl habtejszín
bazsalikomlevelek
A grillázshoz:
5 dkg mogyoró (héj nélkül, durvára törve)
5 dkg mandulaszirom
10 dkg cukor
1 evőkanál víz
kevés olaj
 
A félbevágott, kimagozott barackokat sütőtálba helyezzük. Rácsorgatjuk a mézet, és 190 fokos sütőben puhára sütjük. Mikor kihűlt, lehúzzuk a héjukat, és pürésítjük a barackhúst.
A habtejszínt felverjük közepesen keményre, összekeverjük a barackhússal, valamint az apróra vágott bazsalikommal (ha nem elég édes a barack, még adhatunk hozzá mézet), és egy lapos, fagyálló dobozba simítjuk. Betesszük a fagyasztóba, és villával vagy botmixerrel gyakran átkeverjük a krémes állag eléréséig. (Készíthetjük fagylaltgépben is.)
Egy darabka alufóliát vagy sütőpapírt vékonyan megkenünk olajjal, és egy sütőlemezre vagy hőálló tálba helyezzük. Kiterítjük rajta a mogyorós-mandulás keveréket.
A cukrot a vízzel egy lábasba mérjük, és lassan, rázogatva világos színűre karamellizáljuk. Mikor elértük a megfelelő színt, azonnal a magokra öntjük, és megvárjuk, hogy a keverék megdermedjen. Hűlés és dermedés után lehúzzuk a sütőpapírról (alufóliáról), és apró darabokra tördeljük. Tálaláskor a fagyira szórjuk. 
 
 
Uborkás-lime-os ice pop 
Hozzávalók (6 darabhoz):
40 dkg kígyóuborka
8-10 evőkanál cukorszirup (elkészítését ld. az első receptnél)
1,5-2 lime leve
1 dl víz
Az uborkát meghámozzuk, késes aprítóban pürésítjük. Hozzákeverjük a kihűlt cukorszirupot, a lime -ok levét és a vizet. Jégkrémformákba kanalazzuk, és néhány órára a fagyasztóba tesszük.
(Az áfonyás ombre ice pop és a bazsalikomos őszibarackfagyi eredetileg a Polgári Otthon magazin 2014./nyár számában jelent meg.)
süti beállítások módosítása