Tavaly óta erősen foglalkoztat egy online ételfotó kurzus lehetősége. Mivel sok éve tartok egyéni és csoportos ételfotó és styling workshopokat (tavasz végétől a csoportosakat egy szuper új helyszínen, részletek hamarosan!), egyre inkább kikristályosodott, hogy az online-t más tematikával képzelem el, hogy ne legyenek átfedések, inkább kiegészítésként szolgáljanak az online témák.

Készültek felmérések, illetve összeírtam azokat a kérdéseket, amiket a legtöbben tettetek fel a workshopjaimon. Azt szűrtem le, hogy amíg a fotós alapok gyorsan elsajátíthatók, örök kérdés az, hogy az inspirációból hogyan lesz kész fotó vagy fotósorozat, egy-egy konkrét helyzetet, adott ételt hogyan oldok meg, milyen elvek alapján stylingolok, fotózom. A kurzus ezekre a részletekre koncentrálna, hogy sok-sok, titeket érdeklő kis mozaikos részterületből kirajzolódjon az egész. Amíg a kurzus alakul, jön pár kedvcsináló téma ide a blogra. 

Storytelling

A jó ételfotó meghozza a kedved ahhoz, hogy te is elkészítsd a mellette szereplő receptet. Legyen szó blogpostról, magazinról vagy szakácskönyvről, azt szeretném, ha szinte éreznéd a fotózott finomság ízét a szádban. És azt is szeretném, hogy azzal az egy vagy több fotóval vendégül láthassalak nálam, ülj le az asztalomhoz, ahol a kép készült, és érezd úgy, hogy te is részese vagy a storynak. Lássuk, hogyan is működik ez a gyakorlatban!

Az utóbbi években a hangulatfotók egyre fontosabb szerepet töltenek be az ételfotózásban. Hangulatiságról két formában beszélhetünk:

• Maga az ételfotó hangulatos kellékekkel berendezett, kerül hozzá kis textilszalvéta, evőeszköz, egy váza virággal vagy bármi egyéb, amitől életszerű, hangulatos lesz a fotó.
• Több fotó készül. A szakácskönyveimben például az ételt ábrázoló főkép mellé mindig kerül hangulatfotó, és a fejezetnyitóimat is alapanyagokból vagy szép, rusztikus eszközökből berendezett kompozíciókból szoktam felépíteni. A hangulatfotó ábrázolhatja az adott étel alapanyagait, egy, a recept szempontjából fontos és szép eszközt, a munkafolyamat egyik látványos elemét, de akár tájfotó vagy városkép is lehet, ha illik az étel karakteréhez, azaz a storyhoz.

Milyen a jó storytelling?

Egy kép olyan, mint egy szöveg. Elmesél egy történetet, egy eseményt, vagy bemutat egy abból kiragadott részletet. Szavak viszont nem szerepelnek rajta, a történet alakítói, szereplői és elmesélői a gondosan válogatott és szép kompozícióba rendezett tárgyak (vagy tájfotó/városkép stb. esetén a világból komponálva kiragadott részlet), a felhasznált és irányított fények, árnyékok, a színek és textúrák összhangja, valamint a mélységélesség. A fotóval vagy fotókkal üzenetet szeretnénk közvetíteni, tehát nagyon fontos, hogy mielőtt elkészítjük a képet, magunkban is megfogalmazzuk, hogy vizuális történetünkkel milyen mondanivalót szeretnénk közvetíteni.

Gyakorlati példa: Ha arra szeretnénk helyezni a hangsúlyt, hogy végre valahára sikerült egy olyan gluténmentes sütireceptet kidolgoznunk, ami ugyanolyan finom, mint a régről őrzött, hagyományos alapanyagokkal készült recept, fontos, hogy a sütemény központi helyen szerepeljen a fotón, jól látszódjon a textúrája, kialakítása. Oké, ez pipa. Viszont némi kiegészítőre, hangulati elemre most is szükségünk lesz, hiszen egy fehér papírra "odadobott" sütiszelet lehet bármilyen finom, nem fogja meghozni a legtöbb olvasó kedvét ahhoz, hogy keverőtálat ragadjon és süssön.

Ha viszont arra szeretnénk helyezni a hangsúlyt, hogy egy vagy több képre helyezett húsvéti sütivel meghozzuk az olvasó kedvét ahhoz, hogy ünnepi hangulatba kerülve nézze át az összes húsvéti receptünket a blogunkon, vagy éppen forgassa át egy magazin vagy egy szakácskönyv teljes ünnepi mellékletét/fejezetét, sokkal több hangulati elemet kell pakolnunk a fotónkra, tehát a hangsúly a kellékekre tolódik. Ha egy fotót készítünk, persze a süteményeknek is láthatónak kell lenniük, elvégre receptekhez szeretnénk kedvet hozni, ha viszont képsorozatban gondolkozunk, nyugodtan lehet egy-egy fotó tavaszi, húsvéti kellékekkel, azaz propokkal stylingolt ételmentes still life fotó, hangulatkép.

A storytelling felsorolásszerű jellemzői:

• több képből áll (egy kép is elkészíthető gyönyörűen hangulatosra, lehet mondanivalója, de az igazi storytelling több képpel valósítható meg)
• mondanivalót ad át, történetet mesél, érzéseket közvetít
• részletekből állít össze egy egész történetet
• nem komplikált
• nem szájbarágós, a pontos recepttel szemben a mondanivaló kibontását, értelmezését, az egyén szubjektumára bízza
• a vezérfonal adott, de minden olvasó saját szubjektuma szerint értelmezheti a látottakat

A kevesebb több!

A vizuális történetmesélés sosem lehet túlságosan szájbarágós, ezzel ugyanis kontraproduktív hatást érhetünk el. Hagyjuk, sőt nem teljesen egyértelmű elemekkel biztassuk is arra az olvasót, hogy ő fejtse meg a kép mondanivalóját úgy, hogy közben saját szubjektuma szerint alakítsa magában a látottakat. Ezáltal ő is belehelyezkedik a képen elmondottakba, részese lesz. A részesség pedig motiválni fogja a recept elkészítésére.

Fontos, hogy a storytelling nem egyezik meg az elbeszélő képsorozat elvárásaival. Azaz nem szükséges minden egyes mozzanatot megörökítenünk, sőt, a rögzített elemeknek sem kell feltétlenül kronológiai sorrendben elhelyezkedniük. Ha jól mutat, a szeletelt torta után is szerepelhet egész tortás kép. Hassunk erősen az érzésekre, hiszen most nem egy bonyolult recept pontos elkészítését szeretnénk fázisfotókkal ábrázolni, hanem egy történetet szeretnénk vizuális elemekkel elmesélni.

Storytelling a gyakorlatban

Ha megvan az elképzelt témánk, ételünk, receptünk, két kérdéskört kell átgondolnunk, mielőtt belekezdünk egy storytelling jellegű képsorozat megalkotásába, fotózásába, stylingolásába.

Hangulati kérdések:

• a célközönség, akihez szólni szeretnénk, célközönségre ható hangulatiság megfogalmazása
• a saját szubjektumunk: számunkra mit fejez ki a recept, ezeket az érzéseket hogyan tudjuk kifejezni
• ezek után válasszuk ki mindazokat a kellékeket, amik szóba jöhetnek a sorozathoz: kezdetben érdemes egy kupacba halmozni mindet, így egyben fogjuk látni, miből alakíthatjuk ki a kompozíciókat
• színek összehangolása
• textúrák összehangolása, össze nem illő anyagok ne keveredjenek
• legyen pár központi elem: ezek jelenjenek meg több képen, de ne tegyük rá az összesre, hiszen így túl erőltetett lenne a sorozatunk

Technikai kérdések:

• fényezés meghatározása: világosabb vagy sötétebbre fotózott képekkel fejeznénk-e ki inkább a történetet
• mélységélesség meghatározása: tűéles képekkel mutatnánk-e be minden apróbb részletet, vagy inkább elmosnánk a kép hátterét, mely erős hangulatiságot kölcsönöz a fotónak, és egyben az olvasó fantáziáját is beindítja, hiszen nem látható minden részlet
• mindezek alapján: blende, záridő és ISO beállítások
• színhőmérséklet kérdése: bár a fotóinkon utólag is állíthatjuk, illetve képeinket filterezhetjük, kissé hidegebb, kékes vagy melegebb, sárgás tónust eleve beállíthatunk a gépünkön

Említettem, hogy egy ország híres receptje vagy egy tájegységre jellemző étel bemutatása esetén sorozatunk eleme lehet egy városban készült hangulatkép vagy éppen egy tájfotó. Ragadjunk ki részleteket! Nem muszáj bemutatnunk a teljes egészet (amiről esetleg millió találatot dob ki a Google képkeresője), figyeljünk azokra a részletekre, melyek megragadnak bennünket, és közvetítsük ezeket képkivágásainkkal.

Az én storytelling sorozatom: Tavaszi reggeli - mentes palacsinta zabpehelyből, kókusztejjel

A reggelek számomra egyet jelentenek a fény-árnyék játékkal, együtt él a sötét és világos, így a stylingban megjelenik a fehér, amit tompítanak a rusztikus natúr felületek. A témánk mentes, mindenképp szerettem volna ezt hangsúlyozni, ezért kapott a zabpehely külön fotót: a recept glutén-, laktóz- és hozzáadottcukor-mentes.

Nagyon szeretem a különleges virágokat, a fotóimon is sokszor megjelennek (és sokszor kérdezitek a nevüket - mostanában jegyzetelek vásárláskor :) ), viszont tavasszal a teljesen "hétköznapi" tulipán az, amivel legszívesebben stylingolok. Fehéreket választottam, harsány, erős színekkel minden későbbi napszakot ki tudok fejezni, de a reggelek még puritánabbak, pasztellesebb árnyalatúbbak nálam. A tulipáncsokor is külön képet érdemelt: a tavasz hírnöke, ezáltal a sorozat egyik kulcsszereplője. 

A nyugis, békés otthoni reggelizés egyet jelent azzal, hogy ráérünk, ezért magát a reggelit is mi főzzük/sütjük. Rusztikus eszközök, szép munkafolyamatok, ezek mind-mind az otthon melegének, barátságosságának érzetét erősítik. Vizuálisan mesélünk, nem receptet írunk, ezért nyugodtan kerülhet több tojás is a fotóra. A palacsinta készítője majd kiválaszt közülük négyet, feltöri, és hozzáadja a tésztához, ahogy a receptben szerepel. Nem szerettem volna viszont megmutatni a főzőlapomon a palacsintasütést: nem ad a történethez, és a fázisfotózás jelleget erősítené csak, ami adott esetben nem célunk.

Az erős fény-árnyék, a sötétebb tónusok a napfelkelte érzetét erősítik, ezért játszanak sötétebb színekben a korábbi képek, azaz a készítés elemei. Mire megterítünk (zömében az egyik kedvencemet, Apacuka ceramics-t használtam a stylinghoz), teljesen feljön a Nap: új reggel, új esélyek, tiszta lap: ezt erősíti a natúr-sötét első 4 képpel szemben a kontrasztosan eltérő fehér alap. Visszakerültek a tulipánok, összegyűlt a család vagy a barátok, felkerültek a terítékek. Az első "asztali" kép megmutatja az egészet. A 2. kiemel egy részletet úgy, hogy került rá egy kis csavar: belevágtunk, helyet kapott egy pohár...ugyanaz, de mégis kicsit más, hiszen közben folyik a story. Az utolsó kép pedig még ad egy kis pluszt hozzá: megjelent egy új elem, a feliratos alátét. Ezt már további képeken nem szerettem volna erőszakosan megmagyarázni, azaz megmutatni az egészet. Így is körülbelül kiderül, hogy egy jó kívánságot tartalmaz, ami utal a reggelre, és üzenetet fogalmaz meg az egész sorozat számára: Have a nice day!

A storytelling erősen szubjektív. Én így magyarázom a saját történetem, de egyáltalán nem szeretném azt, hogy mindenki pont ugyanezeket a gondolatokat, mondanivalót fogalmazza meg a képeket nézve. Épp ez a lényeg: én így érzem, látom, de azzal, hogy impulzusokat adok, arra biztatom az olvasót, hogy fogalmazza meg saját történetét. 

A recept:

10 dkg zabpehely

2 dkg rizsliszt

1 csipet só

4 nagy tojás

2 dl kókusztej (hígabb)

kb. 1,5-2 dl szódavíz (a kókusztej sűrűségének függvényében)

2 evőkanál olívaolaj a sütéshez

A zabpelyhet késes aprítóban finomra őröljük, majd elkeverjük benne a rizslisztet és a sót. Hozzáadjuk az elhabart tojásokat és a kókusztejet, hígítjuk a szódavízzel, hagyományos palacsintatészta állagot kell kapnunk. Pihentetni nem szükséges, kevés olajon vékony palacsintákat sütünk a masszából (mérettől függően kb. 8-10 darab lesz belőle). Sütés közben gyakran keverjük át a tésztát, ha nagyon sűrűsödne, hígíthatjuk kevés szódavízzel. Egyetlen fokkal nehezebben süthető mint a hagyományos tészta, de kis gyakorlással gyönyörű vékony palacsinták süthetők belőle, nem törik, hajtogatható, tekerhető.