Csigó Zita gasztroblogja

Hasselback krumpli parázsburgonyából

citromos-kakukkfüves fűszervajjal és sumac-kal, csicseriborsós öntettel / gluténmentes recept

2017. augusztus 12. - Csigó Zita

Hasselback krumplit idáig csak télen csináltam óriási téli burgonyákból, édeskrumplikból. Viszont a parázskrumpli annyira friss, finom és zsenge, hogy nyáron is érdemes nekiállni bevagdosni úgy fél-1 kg krumplit, megkenni házi fűszervajjal, majd bedobni a sütőbe. 

2017_08_12_001051.jpg

Hozzávalók (4 személyre):

80 dkg parázsburgonya

20 dkg vaj

só, őrölt fekete bors

1 nagy biocitrom lereszelt héja

6 ág kakukkfű

fél kávéskanál sumac

kevés olívaolaj

A csicserikrémhez:

1 konzerv csicseriborsó

4 evőkanál majonéz

olívaolaj

A burgonyák héját folyó víz alatt alaposan lesikáljuk, meghámozni nem szükséges. Egyesével egy evőkanálba tesszük mindet (így nem lehet teljesen átvágni), majd éles késsel sűrűn beirdaljuk. Sütőpapírral leterített sütőlemezre helyezzük.

A puha vajat felhabosítjuk, sóval, borssal fűszerezzük, majd hozzáreszeljük a citromhéjat. Rászórjuk a kakukkfű lecsipkedett leveleit és a sumac-ot, végül hozzáöntünk éppen annyi olívaolajat, hogy krémesre lehessen keverni. 

A fűszervaj kb. 1/3-át ecset segítségével a krumplik réseibe és felső felületére kenjük. 190 fokos sütőbe tesszük, ropogósan puhára sütjük, közben a maradék vajat (részleteiben) a burgonyákra kenjük.

Az öntethez a konzerv csicseriborsót leszűrjük, levét megtartjuk. Aprítógépbe tesszük a sóval és a majonézzel, majd a lé és kevés olívaolaj fokozatos hozzáadásával mártás állagú krémet keverünk belőle. A forró burgonyák mellé tálaljuk.

2017_08_12_001049.jpg

 

süti beállítások módosítása