Ha megtalálod azt, amivel szeretnél foglalkozni, és bele is veted magad teljes erőddel, 5-10 év elteltével már látod, hogy milyen izgalmas volt az az út és az az ív, amit az elmúlt időszakban bejártál. A kezdet általában eufórikus, és ebben a felfokozott enyém-a-világ tudatmódosulásban tudatállapotban általában egy szűk ösvény az, amiről azt érzed, hogy ez a legjobb, és sohamásként/csakígyjó. Aztán jönnek külső és belső hatások, a horizont kitágul, és egyáltalán nem nyugalmi, sokkal inkább kísérletező irányba kezdesz haladni. Jön a szivárvány összes színe, minden eklektikus, talán kissé zavaros is, de annál izgalmasabb. Erre szokták sokan mondani, hogy ha XY-ra hallgattál volna, mindettől "megkímélhetted" volna magad, pedig ez a legnagyobb hiba, hiszen az íves fejlődést ez az időszak hozza meg magával. Ezután kellene a végpontról írni, de a kreatív világban az a jó, ha ilyen nincs. Lehet kiforrott ízlésvilág, lehetnek olyan trendek, amiket x évig elutasítasz, de ha már nem vagy kíváncsi és a saját magad által alkotott keretek között kísérletező, akkor már kvázi kár csinálni.
Azt mindig tudtam, hogy a fotózáson belül ételfotóval és az ún. still life fotózással szeretnék foglalkozni. Meg azt is, hogy nem szeretnék "hagyományosan" csak fotózni, hanem szeretném elkészíteni, bestylingolni, megírni. Akár még megszerkeszteni is. Hogy nem érdekel a riport, bármilyen izgalmas, egy asztalnyi területen akarok "valóságot teremteni". Megvolt az irány, és innen jöttek a kísérletezések. Stílusokkal, elemekkel, színekkel, trendekkel. Ebben a kísérletező szakaszban az a tuti, ha tegnap még kicsit másképpen gondolod, mint ma. Nem, nem szögegyenesen máshogy, akkor hiányzik az alap, csak részben árnyaltabb lesz a kép. Aztán mind és mind árnyaltabb, de ha nagyon mélyre ásol, az az alap valahol még mindig megvan. Ami lehet akár csak annyi, mint a szakma szeretete.
Egész pontosan meg tudom azt is határozni, hogy most éppen merre járok: vintage, de nagyon visszafogottan, a rozsdahegyek már nem nyűgöznek le. Természetesség a nagybetűs Mindenben. Ahol csak lehet, egyedi kerámiákat használok (Lantos Judit kerámia, Apacuka ceramics) és természetes alapokat. Nagyon kevés szín - akkor is, ha ez nem népszerű valamennyi platformon. (Nem is használom mindig - ez meg a jó értelemben vett profizmus az én értelmezésemben számos foglalkozás esetén, hogy ki tudsz lépni az általad leginkább szeretettből. És az pedig a kiegyensúlyozottság, hogy a "másképpet" is szereted csinálni. Persze nem mindig, és nem mindent, szelektálni, nemet mondani és később belátni, hogy ok, ez nem az én világom is tudni kell.) Valójában feketével, fehérrel, natúr színekkel és a kék árnyalataival ellennék sok 1000 fotón keresztül. Nyers, alig kezelt anyagokkal és felületekkel, pár szöggel és pár kikísérletezett fényezéssel. Most. De ez nem jelenti azt, hogy nincs a fejemben néhány még kiforratalan gondolat a jelenlegi látásmódom árnyalására.
Erről a "mostról" ad képet a kiállításom. Tavasszal érkezett a megkeresés a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumtól, amire természetesen azonnal igent mondtam. Egy hónapom volt a munkák mellett felkészülni a kiállításra, tudtam, hogy szeretnék archívat, és azt is, hogy végre, nyomásra meg fogok valósítani pár tervben levő új sorozatot. Leválogattam, egységesítettem, újakat készítettem. Ez a 3 szó pedig kitöltötte a teljes időszakot, nem is egyszer még álmodtam a kiállítással.
A végeredményt és a győri hétvégét nagyon szeret(t)em. Szuper volt a kiállításmegnyitó, életrajzfelmondós-pezsgővel ácsorgós-tapsolós 10 perc helyett inspiráló, szűken 1 órás beszélgetést tartott velem a múzeum igazgatónője. Olyan kérdések merültek fel, amik ott, helyben és utána még számomra is mondtak újat magamról.
Egy kérdés (és a válasz) nagyon passzol ehhez az "íves" vonalhoz, amiről idáig írtam. Szeretnék egy másfajta anyagot összeállítani, és talán egyszer majd abból is egy kiállítást. Kezdetben úgy fogalmaztam meg, hogy azért kedvencem az étel- és az ételspecifikus still life fotózás, mert kreatív, inspiratív, és rengeteg stílus belevihető. Az "ív" során a stílusok mellett egyre hangsúlyosabb lett az érzések interpretálása, mára pedig eljutottam az ételfotó szocio-jellegéhez. Ez a terület már megosztó, sokak számára lehet bicskanyitogató. Mert nem mindig szép, mert a valóság mélyére ás, és mert vastagon tartalmazhat közéleti, politikai és rendszerkritikus elemeket is akár. A következő kiállítás erről szólna.
Ezúttal is köszönöm a Rómer Háznak a kiállítás ötletét, megszervezését, az installálást és minden egyéb segítséget, támogatást! Ha minden igaz, június 18-án egy workshop erejéig ismét ott leszek.
http://romer.hu/gofri-kepkeretben/
http://gyorplusz.hu/cikk/gofri_kepkeretben_etelfoto_kiallitas_gyorben.html
A kiállítás 2016. június 30-ig látogatható.
