Ezekbe a szuper helyes kis táskákba szinte bármit tölthetünk. Most gomba és spenót a két fő alapanyag, plusz, hogy ne legyen száraz a töltelék, kevertem hozzá krémsajtot is.
Hozzávalók (10 darabhoz):
A tésztához:
15 dkg sima búzaliszt
15 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
5 dkg vaj
1 kávéskanál só
0,5 dl semleges ízű olaj
1,5 dl langyos víz
1 kis tojás a kenéshez
A töltelékhez:
1 evőkanál olívaolaj
5 dkg póréhagyma
1 nagy gerezd fokhagyma
25 dkg ChefGomba barna vagy fehér csiperkegomba
10 dkg bébispenót
só, őrölt fekete bors
kevés reszelt szerecsendió
10 dkg sűrű, natúr vagy tejszínes krémsajt
A tésztához a kétféle lisztben elmorzsoljuk a hideg, kis kockákra vágott vajat. Hozzáadjuk a sót, az olajat és a vizet. Gyors mozdulatokkal összegyúrjuk, majd folpackba csomagoljuk a tésztát, és hűtőbe tesszük.
Közben elkészítjük a tölteléket. Az olívaolajat felmelegítjük egy serpenyőben. Rátesszük a felaprított pórét, lassú tűzön elkezdjük puhára sütni. Ezután hozzáreszeljük a fokhagymát, majd rátesszük a megtisztított, kis kockákra vágott gombát. Erősebb lángon összepirítjuk, és rászórjuk a felcsíkozott bébispenótot is. Puhára sütjük, közben sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezzük. Végül lehúzzuk a tűzről, és elkeverjük benne a krémsajtot. Hagyjuk legalább langyosra hűlni.
A pihentetett tésztát lisztezett felületen pár mm vékonyra nyújtjuk. Kiszúrunk belőle 10 db kb. 12 cm átmérőjű korongot. Mindegyik közepére halmozunk a töltelékből. A korongok szélét lekenjük kevés felvert tojással, összeragasztjuk, széleiket villával összenyomkodjuk, majd végül a tetejüket is lekenjük az elhabart tojással. Végül megszurkáljuk villával, hogy sülés közben a gőz távozni tudjon.
A táskákat sütőpapírral bélelt sütőlemezre helyezzük, és 180 °C-ra előmelegített sütőben kb. 25-28 perc alatt készre sütjük.
A recepthez felhasznált gombát a ChefGomba biztosította, köszönöm!