Egy közös munka első állomásaként tegnap az OMÉK-on, a LEGJAVA standjánál főztem egy jó kis őszies, csupa íz, csupa szín menüt a Szövetkezet finomságaival a főszerepben. És persze nem csak főztem, gasztrofotóztunk is, itt köszönöm mindenkinek, aki kilátogatott a kiállításra. A LEGJAVA megkeresése az egyik legfontosabb őszi projektem, mondom is, hogy miért: az egyrészt azért, mert valamennyi termékük finom, egészséges és minőségi, a másik ok pedig az a példaértékű társadalmi szerepvállalás, amely a Homokhátság Szíve Zöldség- és Gyümölcsfeldolgozó Szociális Szövetkezetet jellemzi.

Az egyik legjobb dolog a világon szakácskönyvet írni, a Morzsaparty születésének minden percét élveztem, igen, még a végeláthatatlan gépelést, újraolvasást is, nem csak a főzéseket és a fotózásokat. Ezúttal viszont hagyományos így készült poszt helyett inkább kiválasztottam 10 olyan információMORZSÁT, amelyek együtt annyira jól bemutatják, hogy hogyan is készült a könyv. 

Ez a recept egy adag fotózásból maradt ördögszekér gombával kezdődött. Nálam gyakran van ilyen, ha az ételbe izgalmas és látványos alapanyag kerül, az általában a fotón külön is megjelenik, dekorációként. Vagyis bőven szokott maradni egy-egy magazinos rovat, poszt vagy egyéb munka elkészítése után nyersanyag a stylingból, ezekből főzök aztán magunknak a következő napokban. 

Annyira finom padlizsánokat lehet kapni a piacon, hogy vétek lenne kihagyni a szezont. Rengeteg kedvenc receptem van, elsőnek jöjjenek a krémek! 4 különböző félét készítettem, sütöttem hozzá házi bagettet (vagy a formája miatt hívhatjuk inkább gyökérkenyérnek), szuper jó így együtt egy kora őszi (még nem plédbe burkolózott) vacsorához a teraszon. 

Emlékeztek még azokra az időkre, amikor a nyaralás külön programpontjának számított, hogy külföldről hozunk dolgokat? Mert hozni kell, határátkelés, végeláthatatlan sorok, vám és ellenőrzés ide vagy oda. Valahonnan cipőt, valahonnan élelmiszert, és persze, hogy sokaknak volt tuti arany beszerzési helye is. :)

Szerencsére ma már más világot élünk, viszont a "szokás" a reneszánszát éli nálunk pár éve. Oké, viccelek, de tény, hogy Olaszországból hazafelé paradicsom hegyekkel szoktuk megpakolni a hűtőtáskánkat. Annyira finomak, húsosak és édesek, hogy nem szoktam agyonbonyolítani a felhasználásukat, pici sóval, esetleg caprese salátának elkészítve kerülnek az asztalra. Inkább gombhoz a kabát felkiáltással főzök hozzájuk valamit, ami mellé ehetjük a parikat. Például az egyik legegyszerűbb olasz tésztaételt, cacio e pepét. 

A főzősulis tanfolyamaimon és a (nem fotós) workshopjaimon leggyakrabban arról szoktak kérdezni a résztvevők, hogy milyen konyhai gépeket érdemes vásárolniuk. Na jó, nem, a fő kérdést sosem úszom meg: "és ti az összes ételt megeszitek, amiket a magazinokba készítesz?" - hogyne, eszünk mi álló nap, most is eszem, csak már megy láthatatlan üzemmódban is. :) Komolyra fordítva, azt tapasztalom, hogy sokan azért meg sem próbálnak hatékonyan gépesíteni, mert attól tartanak, hogy a kiszemelt eszköz dobozának kinyitását követő 2. másodpercben menthetetlenül elvesznek a használati utasítás és a temérdek kis alkatrész (összefoglaló néven: bigyó) útvesztőjében. Nekik jó hír, hogy egy olyan szuper kis géppel készítettem el a teljes menüt, ami a lehető legminimálisabb alkatrészből hozza ki a maximumot, ráadásul precíz, masszív és abszolút tud minden olyat, amit elvárunk egy konyhai robotgéptől. Ő a Russell Hobbs Retro kollekciójának robotgépe. Mutatom is részletesen, hogy miért érdemes beszereznetek. 

Egy amolyan igazi "countryside" (új definíciót alkottam? :) ) sütit sütöttem hétvégén. Az egres számomra egyenlő a vidéki nyárral, szerintem a nagymamám egresbokrai és a gyerekkori vakációk miatt. Szedni persze nem egy élmény, sütni, főzni viszont annál jobb ezzel a gyümölccsel. Oké, nem a legmutatósabb, de annyi baj legyen. 

Régen frissült a blog, ennek oka mi más lenne, mint az új szakácskönyvön végzett utolsó simítások, aztán pedig az ominózus utolsó, éjszakába nyúló simítások miatti tetemes lemaradások behozására tett kísérletek. Még most sem vagyok egyenesben, a kézirat leadva a Kiadónak, pár hangulatfotó van már "csak" hátra (ez is húzódott az előző időszak folyamatos esőzései miatt), illetve már nyakig egy másik projektben, amivel ha lehet, még jobban meg vagyok csúszva. :) 

Viszont a nyár az én évszakom, hiába temet be éppen a munka, csak kell írni a blogra is, ezeket a sorokat éppen hajnali 1/4 2-kor pötyögöm... A levendulával viccesen ambivalens a kapcsolatunk (bár nem tudom, ő hogyan érez), valami elképesztő allergiás voltam(?) rá hosszú évekig. Nem olyan "jaj, lehet, hogy allergiás vagyok" módon, hanem már attól is viszkettem, ha hozzáértem a növényhez. Aztán idén jött az, amitől a legjobban féltem: az egyik magazinba, ahova dolgozom, levendulás sütiket kértek tőlem. Igen, egy teljes anyagot, ami nem kevesebb, mint 2 nap levendulamámort jelent a sütéssel-fotózással (és az alapos szellőztetéssel :) ) együtt. Annyira féltem, hogy mondtam M.-nek, bizony ezúttal csak ő fog kóstolni (mindig minden kiadott receptem megkóstolom, akkor is, ha századszor készítem), én pedig majd kesztyűben és maszkban nyomom végig az anyagot. Aztán történt valami nagyon furcsa: csak nem jöttek a tünetek. Kóstolni csak 1-1 falatot mertem (jók a sütik, tessék megsütni, a Fanny magazinban fognak hamarosan megjelenni), de csodák csodájára kesztyű nélkül pakolgattam a levendulás dekort különösebb probléma nélkül. 

Érdekes története van annak, hogy elkezdtem mentes receptekkel foglalkozni. Gyakorlatilag egyszerre jött szembe a családi érintettség (glutén), és kerestek meg egy elég komoly munkával, mentes receptgyűjtemények készítésével (receptfejlesztés és fotózás). Jó pár éve volt mindez, azóta az egyik védjegyemmé vált a "mentes", ezért is kapott külön fülecskét itt a blogon. Ebből született a Diéták nagykönyve szakácskönyvem (amibe csak glutén-, laktóz- és hozzáadottcukor-mentes receptek kerültek). A Fanny Konyha magazinba szintén mentes/tudatos recepteket készítek több mint egy éve, illetve több mentes céggel dolgoztam együtt az elmúlt időszakban. Nem vagyok "csak mentes", alapvetően tudatos, szezonális, maradékmentős recepteket írok, de fontosnak tartom, hogy foglalkozzak a főbb érzékenységekkel, mert egyre több embert érintenek, és mert iszonyú sok pocsék mentes ételt kóstoltam. 

Volt egy szép fej zsenge újkelkáposztám, ami napok óta várakozott arra, hogy végre kezdjek vele valamit. Egészen pontosan modellkedett már egyet (az új könyv egyik fejezetnyitó fotóján pompázik), de persze szerette volna, ha készítek is belőle valamit (nálunk ilyen érző lelkek a zöldségek :) ). Először tavaszias ételre gondoltam, valami görög joghurtos-citromos könnyed ízvilágra, de a csak nem múló ősz miatt végül inkább comfort foodra váltottam. Azért nem annyira fűszeres, mint télen (de mégis melenget), aki nagyon fázik, csilivel és római köménnyel bátran turbózhatja.