Csigó Zita gasztroblogja

Sült kelbimbósaláta mandarinnal

December 3. / gluténmentes recept

2017. december 03. - Csigó Zita

A kelbimbóval az egyik legjobb dolog, ami történhet, az az, hogy megsütjük. Ja, és persze utána társítsuk citrusfélékkel, tökéletes párost alkotnak.

3.png

2017_12_01_004179.jpg

Hozzávalók (4 személyre):

80 dkg kelbimbó

só, őrölt fekete bors

2 cm gyömbér

2 + 1 evőkanál olívaolaj

4 mandarin

2 alma

4 szál újhagyma

1 citrom kifacsart leve

mandulaszirom

A kelbimbókat megmossuk, külső leveleiket eltávolítjuk, majd mindet félbevágjuk hosszában. Beleszórjuk egy tálba, sóval és borssal fűszerezzük, hozzáreszeljük a megtisztított gyömbért. Rácsorgatjuk a 2 evőkanálnyi olívaolajat, és alaposan összeforgatjuk. Ezután a zöldségeket vágott felükkel lefelé kiterítjük egy sütőpapírral borított sütőlemezen. 190 fokra előmelegített sütőben puhára sütjük.

A mandarinokat megpucoljuk, konyhai ollóval átvágjuk hosszában, a gerezdek élén a hártyát, majd egyszerűen "kicsomagoljuk" a gyümölcsfilét. Az almákat megmossuk, felkockázzuk, a megtisztított újhagymák fehér és zöld részét egyaránt felkarikázzuk. A citromlevet összekeverjük a maradék olívaolajjal és egy kevés sóval, majd a sült kelbimbókat, a mandarinfiléket, az almakockákat és az újhagyma fehér részét összeforgatjuk az öntettel.

A mandulaszirmot forró, zsiradékmentes serpenyőben kissé megpirítjuk, és az újhagymazölddel együtt a salátára szórjuk. Langyosan a legfinomabb!

2017_12_01_004189.jpg

Kerámiák: Pastel Handmade Ceramics

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Kínai ötfűszeres palacsinta

December 2. / gluténmentes recept

ice_cream_party_1.png

Tökéletes hangolódás a karácsonyra, ha az első decemberi vasárnapot kínai ötfűszeres palacsintával indítjuk. Ez a fűszerkeverék (fahéj, csillagánizs, szegfűszeg, szecsuáni bors és édeskömény) számomra a telet, a karácsonyt idézi meg mind illatában, mind pedig ízében, főleg almával kombinálva.

2017_11_27_004046.jpg

Hozzávalók (12 darabhoz):

1 közepes méretű alma (kb. 10-12 dkg tiszta súly)

1 tojás

10 dkg görög joghurt

0,5 dl tej

1-2 teáskanál nádcukor

7 dkg rizsliszt

3 dkg zabpehely

fél csomag sütőpor

fél kávéskanál kínai ötfűszer-keverék

kókuszzsír a sütéshez

Az almát meghámozzuk, húsát egy tálba reszeljük, a levét nem nyomkodjuk ki. Hozzákeverjük a tojást, a tejet és a nádcukrot. A rizslisztet összekeverjük a megőrölt zabpehellyel, a sütőporral és a fűszerrel, majd az almás keverékhez adjuk. Kókuszzsíron kis palacsintákat sütünk a masszából. Savanykás narancslekvárral a legfinomabb!

2017_11_27_004045.jpg

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Tedd ünnepivé az év utolsó hónapját!

December 1.

Idén újra napi frissítésű bloggal várlak titeket december 1-24. között. Tavaly nagyon tetszett nektek, és nekem is olyan jót tett picit lelassulni, napi szintű postokon gondolkozni-dolgozni. :) Ami lesz: sok-sok adventi, ünnepváró és karácsonyi recept, ünnepi dekor, illetve pár ajánló a kedvenc ajándék/lakber beszerzési helyeimmel. Adventre fel, készülődjetek velem!

ice_cream_party.png

Az első postnak szándékosan egy olyan dekorációs ötletet és egy olyan receptet választottam, melyek nettó 10-10 perc munkát jelentenek. Pont azért, mert a hajtós decemberben nem kell még plusz terheket vennünk a vállunkra, villám ötletekkel is különlegessé tehetünk egy szimpla decemberi estét!

Hóspray

A természetesség híve vagyok, de a hóspray valahogy nem bántja a szemem, sőt! Késő ősszel megveszem, aztán december 1-jére már el is fújom az első flakont, idén sem volt ez másként. Ha esik a hó, azért, ha nem esik, akkor pedig azért... Feldobhatjátok vele a legegyszerűbb ágakat, leveleket, tobozokat, növénykéket. Mi a héten az utca végi erdőben gyűjtöttünk alapanyagot, csodásan átalakultak pár fújást követően.

2017_11_30_004168.jpg

2017_12_01_004206.jpg

Aszalt paradicsomos szendvicskrém

Az eggyel kevésbé "általános" vacsora már hoz némi ünnepi hangulatot. Legyen az egy izgi szendvicskrém vagy egy forró, gyömbéres leves...

2017_11_30_004170.jpg

Hozzávalók (8 kis szendvicshez):

10 dkg tejszínes krémsajt

3+2 dkg fűszeres olajban eltett aszalt paradicsom

1 szál újhagyma

csipet só

8 db mini mozzarella sajt

kis marék dió

kevés mandulaszirom

bagettszeletek

A krémsajtot késes aprítóban kikeverjük a 3 dkg aprított, aszalt paradicsommal. A krémes állag eléréséhez adunk még hozzá egy kevés fűszeres olajat is. A maradék paradicsomot és a megtisztított újhagymát apróra vágjuk, a krémhez forgatjuk, végül kissé megsózzuk. Pirított bagettszeletekre halmozzuk, mozzarellagolyókkal, dióval, pirított mandulaszirommal díszítjük.

2017_12_01_004204.jpg

2017_11_30_004176.jpg

 FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Színes zöldséges-narancsos quinoa

gluténmentes, laktózmentes recept

Nagyon szeretem azokat a főételnek is simán beillő salátákat, amelyekben keverednek a sült és nyers zöldségek, gyümölcsök. Most egy télies verzió következik, hiszen attól, hogy nincs tele a piac paradicsommal és uborkával, még egyáltalán nem kell lemondanunk a salátákról, sőt!

2017_11_25_003981.jpg

Hozzávalók (2 nagyobb adaghoz):

10 dkg quinoa

3 közepes méretű (színes) sárgarépa

10 dkg zellergumó

1 teáskanál szezámolaj

1 gerezd fokhagyma

2 cm friss gyömbér

só, őrölt fekete bors

2 kisebb narancs

1 szál szárzeller

fekete szezámmag

A quinoát alaposan átöblítjük, majd kétszeres mennyiségű vízben puhára főzzük. A zellergumót és a répákat megtisztítjuk, a zellerből kis hasábokat vágunk, a répákat először hosszában félbevágjuk, majd zöldséghámozóval hosszú, vékony csíkokra szeljük. Egy nagy wokban felhevítjük az olajat, rádobjuk először a zellert, majd ha már picit megpuhult, a répákat. Hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát és gyömbért, sózzuk, borsozzuk, és rázogatva átsütjük. Végül hozzákeverjük a főtt quinoát.

A narancsot meghámozzuk, belső élüktől kezdve ollóval körben átvágjuk a hártyát a gerezdeken, majd óvatosan "kicsomagoljuk" a gyümölcsöt. A szárzellert megmossuk, felkarikázzuk. Összeforgatjuk a quinoás zöldségekkel, fekete szezámmal megszórva tálaljuk.

2017_09_01_001764.jpg

Kerámiák: Pastel Handmade Ceramics

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

 

Ananászos fordított süti

gluténmentes recept

Csak-csak-csak friss ananászból készítsétek!

2017_09_04_001838.jpg

2017_11_15_003828.jpg

Hozzávalók (egy közepes méretű sütőtálhoz):

4 tojás

12 dkg + 3 evőkanál nádcukor

1 csomag vaníliás cukor

10 dkg görög joghurt

fél dl olaj

25 dkg rizsliszt

5 dkg zabpehely (gm)

1 teáskanál sütőpor (gm)

3 evőkanál vaj

kb. fél érett ananász

aszalt áfonya a díszítéshez

A tojásokat habosra keverjük a 12 dkg nádcukorral, a vaníliás cukorral, a joghurttal és az olajjal. A rizslisztet összeforgatjuk a zabpehellyel és a sütőporral, majd az egészet a tojásos keverékhez adjuk. 

A vajat felolvasztjuk egy serpenyőben a maradék nádcukorral. Egy közepes méretű, tetszőleges formájú, sütőpapírral kibélelt sütőformába öntjük, majd egyenletesen rászórjuk a megtisztított, feldarabolt ananászt. Rásimítjuk a tésztát, majd 180 fokra előmelegített sütőben tűpróbáig (magasságtól függően kb. 35-45 perc) sütjük. A formában hagyjuk kihűlni, majd óvatosan kifordítjuk. Aszalt áfonyával díszítve tálaljuk.

2017_11_15_003825_ma_solat.jpg

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Édesburgonyás pogácsa

krumplis-túrós, édesburgonyával

Klasszik recept ezúttal az egyetlen megmaradt édesburgonyám hasznosítására. Amellett, hogy nagyon finom, csodás színe is van, ugye?

Színben tökéletesen passzoló kerámiák: Kinga Kremer, Keramihacker

2017_11_04_003423.jpg

Hozzávalók (25 kis pogácsához):

10 dkg édesburgonya (tisztítva, hámozva mérve)

25 dkg áttört túró

1 tojás + 1 a kenéshez

1 dl tej

25 dkg liszt

fél zacskó instant élesztő

1/2 kávéskanál só

2 evőkanál szezámmag

A megtisztított, meghámozott édesburgonyát felkockázzuk, és annyi vízben, amennyi ellepi, feltesszük főni. Mikor megpuhult, leszűrjük, és krumplinyomóval még melegen összetörjük.

A kihűlt krumplit kikeverjük az áttört túróval, az elhabart tojással és a tejjel. A lisztben elkeverjük az élesztőt és a sót, a krumplis keverékhez adjuk, majd az egészet összedolgozzuk. A tésztát letakarjuk, és meleg helyen a kétszeresére kelesztjük.

A megkelt tésztát lisztezett felületen átgyúrjuk. 2 cm vastag téglalappá nyújtjuk, és lisztbe mártott, kisebb méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A pogácsákat felfelé kissé megsodorjuk, és sütőpapírral leterített sütőlemezre sorakoztatjuk egymástól pár cm távolságban. Még negyed órát pihentetjük, majd tetejüket lekenjük a másik elhabart tojással, és megszórjuk szezámmaggal. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük.

2017_11_04_003429.jpg

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Vegetáriánus taco

pirított, csípős pak-choi-jal

Színes és fűszeres, a pak-choi így készítve pedig annyira finom, hogy nem lehet abbahagyni!

A stylinghoz Pastel Handmade Ceramics kerámiákat használtam.

2017_10_19_002932.jpg

Hozzávalók (6 darabhoz):

A tacóhoz:

15 dkg barna rizs

1 teáskanál olívaolaj

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 kis chilipaprika

1 csapott teáskanál fajita (tex-mex) fűszerkeverék

2 nagy marék bébispenót

20 dkg vörös Kidney bab (konzerv)

15 dkg bébikukorica

1 kápiapaprika

6 db taco shell

korianderzöld

A pak choi-hoz:

2 db zsenge pak choi

1 teáskanál olívaolaj

2 gerezd fokhagyma

1/2 kávéskanál tört chili

fél citrom kifacsart leve

2017_10_19_002934.jpg

A barna rizst puhára főzzük, majd félretesszük.

Közben egy serpenyőben felhevítjük a töltelékhez az olajat, majd a megtisztított, finomra aprított hagymákat üvegesre pároljuk rajta. Hozzáadjuk a kimagozott, kierezett, finomra vágott chilit és a fűszerkeveréket, átkeverjük. Rátesszük a megmosott bébispenótot, a lecsepegtetett babot, a feldarabolt bébikukoricát és a kis kockákra vágott kápiát, összepirítjuk, majd elkeverjük a főtt rizzsel. 

A pak-choi-t megmossuk, darabokra vágjuk. Egy serpenyőben felhevítjük az olajat, majd a megpucolt, finomra aprított fokhagymát megfuttatjuk rajta. Rátesszük a chilit és a zöldséget, hozzáöntjük a citromlevet, megsózzuk, majd alaposan lepirítjuk.

A rizses tölteléket a taco shellekbe kanalazzuk, tetejüket megszórjuk korianderrel, és mellé tálaljuk a pirított pak-choi-okat.

2017_10_18_002911.jpg

2017_10_19_002936.jpg

 FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Körtés-mogyorós süti

gluténmentes recept

Nagyon őszi és nagyon mutatós. :) A stylinghoz Pastel Handmade Ceramics kerámiákat, na meg persze rengeteg csodaszép falevelet használtam.

2017_10_08_002665_ma_solat.jpg

2017_10_08_002671.jpg

Hozzávalók (egy kb. 22*12 cm-es formához):

3 tojás

12 dkg nádcukor

3/4 dl olaj

3/4 dl tej

15 dkg rizsliszt

15 dkg finomra őrölt mogyoró

1 kávéskanál sütőpor

1 csipet só

4 körte

A tojásokat habosra keverjük a nádcukorral, az olajjal és a tejjel. Hozzáadjuk a rizslisztet, a mogyorót, a sütőport és a sót, sűrű állagúra keverjük.

A körtéket megmossuk, meghámozzuk. A formát kibéleljük sütőpapírral, öntünk az aljába egy kevés tésztát, beleültetjük a körtéket, majd egyenletesen rákanalazzuk a többi tésztát. 170 fokra előmelegített sütőbe tesszük, tűpróbáig sütjük. (Ha a teteje közben nagyon barnulna, letakarjuk alufóliával, kb. 40 perc alatt sül át.) Hűlés után szépen szeletelhető, porcukorral meghintve tálaljuk.

2017_10_08_002675.jpg

2017_10_08_002673.jpg

FOODYNY is szívesen oszt meg tőlem tartalmat!

Tarte tatin amerikai palacsinta

japán barackkal és körtével

Persze nem igazi tatin és nem is torta, de az alapelv hasonló: a serpenyőbe, egy kevés felolvasztott kókuszzsírra vékonyra szelt gyümölcsöket tettem, majd erre kanalaztam a sűrű palacsintatésztát. Széles lapáttal könnyen fordítható, nagyon finom és csodaszép desszert.

A blogon ezzel a jó kis recepttel avattam fel a csodaszép Keramihacker kerámiáim egy részét. Alkotójukkal, Krémer Kingával itt olvashattok interjút sok-sok képpel tarkítva: http://pasztellbarokk.blog.hu/2017/09/17/keramihacker_tedd_egyedive_a_teriteked

2017_09_17_002136.jpg

Hozzávalók (16 kis palacsintához):

25 dkg krémes ricotta

2 tojás

4 dkg nádcukor

1,5 dl tej

10 dkg fehér tönkölyliszt (gm verzióban bátran mehet rizslisztből vagy hajdinalisztből)

1 teáskanál sütőpor

körte és japán barack

kb. 2 púpozott evőkanál kókuszzsír a sütéshez

2017_09_17_002138.jpg

A ricottát kikeverjük az elhabart tojásokkal, a cukorral és a tejjel. Hozzáadjuk a lisztet és a sütőport, sűrű, sima tésztává keverjük, és negyed órát állni hagyjuk.

A gyümölcsöket megmossuk, vékonyan felszeleteljük. Egy serpenyőben vagy palacsintasütőben felolvasztunk kevés kókuszzsírt, erre helyezünk 2-3 szelet gyümölcsöt legyező alakban vagy egymáson kissé elcsúsztatva. Rámerünk egy bő evőkanálnyi masszát, majd közepes lángon, egyszer megfordítva megsütjük a palacsintát. Hasonlóan járunk el a többi tésztával is. Pici fahéjjal tálalva a legfinomabb!

2017_09_17_002142.jpg

Keramihacker: tedd egyedivé a terítéked!

Magyar design Stockholmból

Nagyon szeretem megismerni az egyedi tárgyak, kerámiák mögötti embereket, az izgalmas, kitérőkkel teli, sosem nyílegyenes életutakat. Kingával (Krémer Kinga, a Keramihacker tulajdonosa, alkotója) minden gyorsan ment: Instagramon kiszúrás, szín- és formaegyeztetés, aztán hamarosan már bontogattam is az egyenesen Stockholmból érkező hatalmas kerámiacsomagomat. Csodás színek, textúrák, könnyedség és humor, alig vártam, hogy befogjam egyiket/sokat/mindet fotózni. És azt is, hogy jól kikérdezzem Kingát arról, hogy egy magyar marketinges hogyan kerül Svédországba, illetve miként kezd el kerámiával foglalkozni.

2017_09_17_002109.jpg

2017_09_17_002120.jpg

Rögtön kiderült, hogy kalandos volt az út, az Üzleti Tudományok és Marketing Kommunikáció tanulmányok elvégzése után Kinga dolgozott Londonban fejvadászként, vezetett rádióműsort, indított sminkiskolát, illetve tanult fodrásznak... és most csak párat említettem a sokból, a lista nem teljes! Itt jött el az a pont, ahol nagyon sok hasonlóságot kezdtem érezni köztünk, ugyanazt mesélte el, amit korábban (amíg komplexen nem kezdtem el foglalkozni receptfejlesztéssel, fotóval, stylinggal, írással) én is tudtam magamról. A tanulási folyamat érdekelte, a rengeteg újdonság, a kezdet, amikor minden ismeretlen. Amibe belevetheti magát, amit kitanulhat, hogy aztán, ha már jól ismeri az adott területet, gyorsan jöjjön a vágy, hogy oké, akkor nézzünk másik ismeretlen után. Kinga a kerámiával is így kezdte, de ebben a szakmában hasonló komplexitást ismert fel, mint én a sajátoméban, ezért egyelőre váltásról szó sincs, sőt hatalmas tervei vannak a jövőre nézve.

Kinga amikor megismerkedett a férjével, Pesten élt és éppen fodrásznak tanult, (leendő) férje pedig akkor már 5 éve Stockholmban élt. Újabb csavarok jöttek, felvették a stockholmi Tony&Guy szalonba, majd 1 év fodrászkodás után visszakerült az eredeti szakmájába (marketing). Ekkor jött az ötlet, hogy milyen jó lenne komoly szellemi, irodai munkát végző embereknek "alkotós" workshopokat tartani, mindezt saját kerámiastúdióban. (Oké, én sok szakmában eltöltött év után kezdtem workshopozni, de hasonló okokból, újabb kapcsolódási pont. :) ) Ezt követően felgyorsultak az események: fél éven belül megvolt a stúdió az oktatáshoz elengedhetetlen keramikus tulajdonostárssal Stockholm hipster negyedében (Södermalm). A lelkesedés és motiváció mellett nagy értékű "keramikus kezdőcsomag" is segítette az indulást, amit az előző tulaj hagyott Kingáékra. 2016 tavaszán megnyílt a stúdió, elkezdődtek a workshopok. Kinga olyan technikákat és eszközöket dolgozott ki, melyek segítségével a teljesen kezdők is egy nap erejéig valódi keramikusnak érezhetik magukat, és óriási löket sikerélményt szerezhetnek egy-egy tálka vagy más kerámia megalkotása során (hmm, némi hasonlóságot itt szintén felfedeztem a kezdő workshopjaimmal összevetve :) ).

2017_09_17_002118.jpg

A jelen és a tervek

Még 2016-ban elkészült Kinga első kollekciója, illetve az egyik legismertebb stockholmi nyers-vegán kávézó megrendelése újabb szintlépést jelentett. Megkezdődött a brandépítés, és ahelyett, hogy folytatódna a megszokott minta, Kingának eszében sem jut más izgalmas terület felé nézni. Tovább szeretne fejlődni: megtanulni korongozni, saját mázakat készíteni és új égetési technikákat kipróbálni. Terv van bőven a gondolataiban vidékre költözéssel (erdő tóval - ez már tényleg olyan helyes, mi 2 hónapja költöztünk erdő mellé, igaz, tó nincs a közepén :) ), nagyobb stúdió kialakításával, ahol szuper táborokat és workshopokat lehetne tartani magyaroknak és külföldieknek egyaránt. Gasztrofotó és food styling workshopokat (ezen az azonosságon már meg sem lepődtem :) ) meghívott előadókkal, egyedi kerámiákkal és kerámia kurzussal kombinálva. Tervben van továbbá korlátozott számú, brandesített minikollekciók gyártása olyan gasztrobloggerek, food stylistok és gasztrofotósok számára, akik inspirálják. Szerintetek mennyire szeretnék egy ilyet? :) 

Nézd meg Kinga munkáit itt:

Honlap: https://www.keramihacker.com/

Instagram: https://www.instagram.com/keramihacker/

Kedden jön a post 2. része, ebben már "meg is pakoltam" a zöld tányérsorozatot őszies hangulatú, gyümölcsös-túrós amerikai palacsintákkal. Gyönyörűen működnek a kerámiák mind still life, mind pedig klasszikus ételfotókon, öröm dolgozni velük. 

2017_09_12_001991_ma_solat.jpg

süti beállítások módosítása